Gazdaság

2014.04.06. 12:10

A vasazás alkonya?

Szombathely - A fémtörvényről tartottak konzultációt a szakemberek a múlt héten. A változások a magánszemélyeket is érintik.

- Európa legszigorúbb fémtörvénye - mondta dr. Vitányi Márton, környezetjogász, a Magyar Fémhulladék-forgalmazók- és Feldolgozók Szövetségének szakértője a Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi Központ Közhasznú Alapítvány szakmai rendezvényén, melyen a téma a fémtörvény volt.

A jogszabály létrehozásának szándéka érthető: a fémtolvajok emberi életekben is mérhető kárt okoznak, ám a szakember úgy véli, a minden törvény annyit ért, amennyit betartunk belőle, a törvényt viszont épp a tolvajok és az illegális tevékenységet folytató fémkereskedők nem olvasgatják.

A törvényesen működő, engedéllyel rendelkező fémkereskedőkre országosan több mint hatszázan vannak tevékenységét viszont jelentősen megnehezíti a jogszabály. A törvényről a jogász és a Fémszövetség véleménye az, hogy túl bonyolult, értelmezési problémákat rejt sűrűn fordul a szakma állásfoglalásért a Nemzeti Adó és Vámhivatalhoz és a legapróbb hibát (például egy elírást, vagy egy papír hibás kitöltését) is súlyosan szankcionálja a NAV. Ez már a szakmában dolgozó vállalkozások egzisztenciáját is érinti.

Walkó Gábor, a főtörzszászlós, NAV Nyugat-Dunántúli Regionális Vám-és Pénzügyőri Főigazgatóságának munkatársa a fórumon elmondta,, hogy a régióban 2012-ben valamivel több, mint 9 millió forint, tavaly már 64 millió forint bírságot szabtak ki. A szakember nyomatékosította: a hatóságnak nincs lehetősége mérlegelésre, az adatszolgáltatás egy napos csúszását, vagy a legkisebb elírás esetén sem. A számok azt jelentik, hogy a régióban engedéllyel rendelkező fémhulladékkal kereskedőkre átlagosan körülbelül egymillió forint bírságot szabtak ki tavaly, amelyet be is hajt a NAV.

A magánszemélyek dolgát is megnehezíti a jogszabály. A lomizásnák (ahogy nálunk mondják, rosszvasazásnak) vége: az utcára kitett hulladékot (a fémet is) tilos összeszedni, a közterületre kikerült holmi a közterület tulajdonosának a birtokába kerül.

A háztartásban keletkezett fémhulladéktól is bonyolultabb megszabadulni, ámde nem lehetetlen. A korábbi törvény már elrendelte, hogy a magánszemélynek meg kell adnia a személyi adatait az engedélyes fémkereskedőnek, vigyünk személyi igazolványt, lakcímkártyát és adókártyát magunkkal. Százezer forintnál nagyobb értéket egyszerre nem adhatunk le. (Három köbméternél többet pedig nem tárolhatunk az udvarunkon, ha mégis megtennénk, akkor a NAV kötelez minket az értékesítésre.)

A gyakorlatban leginkább az okozhat fennakadást, hogyha a törvény végrehajtási utasításában érzékeny FAJ-kódos terméknek minősített árut akar leadni. A háztartásban előfordulók közül ilyenek lehetnek a csatornafedlap, nagyfeszültségű kábelek (utóbbi esetben az ujjnyi vastagságú lehet problémás), vízelvezető csatornaelemek, vagy akár egy korábban áthidalónak beépített vasúti síndarab, továbbá tévéantenna, a parabola is. Ha ilyesmitől szeretnének megszabadulni legálisan akkor a NAV-nál előzetesen be kell jelentenünk, hogy mit és melyik fémkereskedőnél szándékozunk leadni, és nyilatkozunk kell arról is, hogy a hulladék a saját ingatlanunkon keletkezett. A NAV a bejelentést továbbítja a rendőrségnek, az ellenőrzi, hogy nem származhat-e a darab lopásból, majd a vámhatóság megadja az engedélyt.

A legtöbb probléma a kábelekkel, parabola antennákkal van - tudom meg dr. Vitányi Mártontól, aki azt tanácsolja, hogy ha valakinek kétsége van, hogy átveszi-e a fémkereskedő az árut, tegyen bejelentést a NAV-nál. Így abban is segít, hogy az életszerűtlen elemek kikerüljenek a jogszabályból. Attól nem kell tartania senkinek, hogyha használt radiátortól, vagy bontott fémkaputól, kerítéstől akar megszabadulni, nem lesz rá vevő a kereskedő.

Az új fémtörvény életbe lépése óta jelentősen több bírságot szabtak ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!