Gazdaság

2014.08.24. 12:17

Bizakodók a hazai kkv-k

Budapest – Habár a 2007-2013-as pályázati ciklus vállalkozások számára elérhető uniós forrásait már mind lekötötték, az új pályázati kiírások pedig még nem jelentek meg, a hazai kkv-k mégis bizakodóak az EU pályázatokkal kapcsolatban.

Peltzer Géza

Jelenleg a vállalkozások fele tartja reálisnak uniós forrás elnyerését – derül ki egy nemrégiben elvégzett felmérésből. 500 hazai kkv vezetőt kérdeztek meg arról, miként vélekednek az Európai Uniós pályázati lehetőségekről. A kutatás azt mutatja, hogy javult az uniós pályázatok megítélése, a javulás annak köszönhető, hogy a vállalkozások fele tartja reálisnak uniós forrás elnyerését.

Ugyan a 2014-2020-as költségvetési ciklusra irányuló partnerségi megállapodás még folyamatban van, a kormányzati bejelentések szerint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program első pályázatai a jelenlegi ütemezés szerint már néhány héten belül, augusztus végén, ősz elején megjelenhetnek.

A kiírt pályázatok középpontjában a kkv beruházások állnak majd, így várhatóan egyre több vállalkozás mer majd belevágni új fejlesztésbe. A megkérdezett vállalkozások közel egyharmada nyilatkozott úgy, hogy beruházási terveivel megvárja az új költségvetési ciklusban pályázható forrásokat.

A különböző ágazatok azonban eltérő véleményen vannak az uniós pályázatok elérését illetően. Az előző negyedévhez hasonlóan az ipari, építőipari cégek közül tartják legtöbben (63%) reálisnak, hogy uniós forráshoz jutnak a jövőben. A mezőgazdasági vállalkozásoknál ez az arány 56%, a kereskedelmi és szolgáltató cégek várakozásai visszafogottabbak, kevesebb mint felük tartja reálisnak uniós pályázat elnyerését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!