Gazdaság

2014.08.13. 19:00

Mindössze 2,9 százalékos Sárváron a munkanélküliség

Sárvár – A Vas megyei város ereje két pilléren áll, az idegenforgalom mellett az ipar is komoly erőt jelent a településnek.

Tóth Csongor

Kondora István elmondta, hogy mind a város, mind a vállalkozások kilábaltak a gazdasági válság okozta legnagyobb nehézségekből.

– 2010-ben 8,8 százalékos volt Sárváron a munkanélküliség, négy év alatt hat százalékot sikerült javítanunk, amit sikerként értékelünk – sorolja a polgármester. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy aki szeretne a településen munkát vállalni, nagy valószínűséggel megtalálja számításait. A városvezetés úgy látja, a hazai és nemzetközi folyamatok most úgy alakultak, hogy olyan prosperitás előtt áll a térség, mint ami a kétezres évek elején jellemezte Sárvárt.

A Provertha Zrt. 18 éve, 1996-ban telepedett le a városban. Az üzemben műanyag és fém fröccsöntő szerszámokat gyártanak.

– Komoly erőt jelentenek az itt található ipari vállalatok, az iparűzési adó 80 százalékát is az ipari bevétel adja, mindez 850 millió forintot jelent a városnak – emeli ki Kondora István és külön öröm számára, hogy egyre több vállalat jelentkezik gyártási kapacitás bővítésével kapcsolatban.

– A rendezési tervünkben mindig figyelembe vesszük az igényeket, sőt, egy-egy esetben az infrastrukturális fejlesztésekbe is beszáll a város a partnerekkel közösen, hiszen a fejlődés közös érdekünk. A polgármester arról is beszélt, hogy a következő ciklusban nagy feladat lesz az új ipari park létrehozása, hiszen van erre igény, ráadásul így a város szervesen tud kapcsolódni a kormányzat azon szándékához, miszerint Magyarországon erősödjön a termelő gazdaság. A polgármester szerint a siker másik titka, hogy a 90-es évek végén a nemzetközi és hazai cégek kedvező fogadtatásban részesültek.

– Hatékony, rugalmas ügyintézés, valamint a nekik kedvező jogi környezet megteremtése járult hozzá ahhoz, hogy örömmel érkeztek a cégek a településre. A Provertha Zrt. például 18 éve, 1996-ban telepedett le a városban. A sárvári üzemben többek között műanyag és fém fröccsöntő szerszámokat gyártanak. A szerszámüzem kiszolgálja a vállalat többi gyáregységét, de külső megrendeléseket is teljesítenek.

– Különösen büszkék vagyunk a saját fejlesztésű és építésű csatlakozótermékekre, az egyik új termékünk, a ProfiBus, igencsak népszerű, 30-40 százalékkal sikerül túlszárnyalnunk minden évben az előző évi eredményeket- mondta el lapunknak Szalai Péter, a sárvári gyáregység vezetője. 220 embernek adnak jelenleg munkát és 5500 négyzetméteres területen üzemelnek. Folyamatosan dolgoznak új projekteken, melyek műanyag fröccsöntő szerszámok gyártásával és üzemeltetésével kapcsolatosak, jelenleg is 5–6 közép és nagyszériás projekt bevezetése zajlik.

– Úgy tervezzük, hogy ebben az évben is 10 százalékkal nőhet a munkahelyek száma az új feladatoknak köszönhetően - emelte ki a cég vezetője. A Semipack Kft. jelenleg 47 főt foglalkoztat. A cég évente mintegy 2000 tonna fólia alapú csomagolóanyagot gyárt ipari felhasználók részére. Tészta csokoládé, fagyasztópultokban található élelmiszerek, elektronikai cikkek csomagolóanyag gyártását látják el tizennyolc éve működő sárvári telephelyükön.

Az üzem folyamatos műszakban működik, hétvégén is dolgoznak, soha nem állnak le a gépek. Magyarországon belül is szállítanak, de az EU-s tagállamokból is folyamatosan kapnak megrendeléseket, vásárlóik javarészt az élelmiszeriparból kerülnek ki. Szemes Péter a vállalat vezetője elmondta, folyamatosan a mennyiség növelése a cél és az idei év komoly vízválasztó volt a cég életében, hiszen 210 millió forintból bővítették a gyártócsarnokot, 1000 négyzetméteres üzemrészt alakítottak ki, valamint megépült egy két szintes, 350 négyzetméteres irodaház is. Az építkezés mellett modern új eszközöket is vásárolnak, így a legkorszerűbb európai technológiával tudnak dolgozni.

Szemes Péter úgy látja, hogy az összesen 800 millió forintos eszköz, gyártócsarnok és irodafejlesztéseknek köszönhetően további 10–15 százalékkal tudják növelni a jövőben a személyi állományt is. A cégvezető arról is beszélt, hogy pozitív a városvezetéssel a kapcsolat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!