Gazdaság

2017.06.27. 18:05

Egyre több a betöltetlen álláshely Vas megyében is

KÖRKÉP Régóta nem tapasztalt munkaerőhiány jellemző Magyarországon, ami a cégek fejlődését akadályozhatja. Megyénkben is egyre több a betöltetlen álláshely.

Tóth Kata

Az idei első negyedévben csak a versenyszférában több mint 43 ezer állás maradt betöltetlenül Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal friss adatsora szerint. Nemzetgazdasági szinten pedig összesen majdnem 60 ezer az üres álláshelyek száma, ez régóta nem tapasztalt munkaerőhiányt jelez. 2015 negye-dik negyedévétől kezdve szinte folyamatos a növekedés: akkor a versenyszférában 30 ezer körüli álláshely nem talált gazdára. Az előző év azonos időszakához viszonyítva hétezres a növekedés.

Csak az utóbbi negyedév alatt 3500-zal lett több a nyitott pozíció. Tavaly év végéhez képest például további 1800-zal több dolgozóra lenne szüksége az iparnak, 1300-zal többre a kereskedelemnek és a gépjárműjavításnak. De emelkedett a munkaerőhiány az egészségügyben, a köz-igazgatásban és a szociális ellátásban is. A közzétett adatsorok csak azokat a munkahelyeket összesítik, amelyeket a cégek bejelentettek, valójában jóval több nyitott pozíció lehet nemzetgazdasági szinten.

Vas megye

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint a nyugat-dunántúli régióban (Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas megyében) idén májusban 4089 új álláshelyet jelentettek be a munkáltatók, ebből 837 jutott Vas megyére. 2125 - ennyi a bejelentett betöltetlen álláshelyek május havi mérlege Vasban. Az egy hónappal korábbi szám: 1879, márciusban pedig 2057 volt. Mindeközben 175 405 a munkaképes Vas megyeiek száma és 2,41 százalékos a megyei relatív munkanélküliség. A Vas Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának honlapján 1500 álláslehetőség szerepel - a régióban kínálnak ennyi állást.

Vas megyére szűkítve a keresést, 360 nyitott pozíciót találunk. Közülük sok szakképzettség és különösebb munkatapasztalat nélkül betölthető: operátort, gyártósori összeszerelőt, építőipari segédmunkást, takarítót, konyhai kisegítőt is keresnek a cégek. Látványos, hogy mekkora a hiány szakmunkásokból: festőre, géplakatosra, autószerelőre, asztalosra, kőművesre sokan vadásznak, kft.-k és magánvállalkozók is. Aki tehát a megyében dolgozni szeretne, az talál magának munkát, igaz, nem feltétlenül a végzettségének megfelelőt.

Az utóbbi hét évben folyamatosan nőtt a betöltetlen pozíciók, munkahelyek száma Grafika: Kelemen Attila

Drámai helyzet

A helyzet több mint aggasztó - beruházásokat, építéseket kénytelenek elhalasztani vagy törölni a cégek, amelyeknek sokszor a fejlődését, növekedését akadályozza a munka-erőhiány. A vállalatok persze nem adják fel: folyamatosan keresik a szabad munkaerőt, viszont egyre lassabban találják azt meg. Mindeközben, ha versenyképesek akarnak maradni, kénytelenek emelni a béreket a szakemberek hiánya és a dolgozók megtartása érdekében. Más kérdés, hogy ennek ellenére egyre kevésbé és egyre lassabban találnak munkavállalót.

Bérfelzárkózás

A nyilvántartásban szereplő üres álláshelyek száma - ha havi átlagot nézünk - 2010 óta nő a megyében. Több állás keletkezett tehát és ezekben többet is lehet keresni. 2009-ben a bruttó átlagkereset 163 536 forint volt, 2011-ben 178 801, két évvel ezelőtt már 212 613, majd a tavalyi adatok szerint a megyei bruttó átlag már megközelítette a 250 ezer forintot. Jó hír, hogy lendületet vett Magyarországon a bérfelzárkózás.

Az EU 28 országa közül itt drágult a második legnagyobb mértékben a munkaerő - majdnem 12 százalékkal kerül többe a foglalkoztatás (a fő ok a januárban végrehajtott minimálbér- és garantált bérminimum-emelés), igaz Románia meg-előzött bennünket, ott 17,2 százalékkal kerül többe egy munkavállaló alkalmazása, mint egy évvel ezelőtt.

A munkaerőhiány a kelet-közép-európai régió legtöbb országában nagy probléma. Nem véletlen, hogy a kormányok is egyre többet áldoznak a béremelésekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!