Gazdaság

2017.07.05. 18:30

Fókuszban az emberi erőforrás fejlesztése

BUDAPEST A kkv szektor társadalmi és gazdasági jelentőségét járták körül a résztvevők a KKVHÁZ gazdasági fórumán, amelynek ezúttal a Nemzetgazdasági Minisztérium pénztárterme adott otthont.

Vas Népe

A vitaindítókból és a beszélgetések hozadékából is egyértelműen kirajzolódott, a megjelentek hisznek abban, hogy a magyar versenyképesség erősítésében a hazai kkv szektor szerepe megkerülhetetlen.

Hisznek abban is, hogy a kkv szektor versenyképessége nagyban összefügg a szektor vezetőinek felkészültségével is.

A rendezvény annak a törekvésnek a kifejezése is, hogy az NGM és a KKVHÁZ (a Pannon Lapok Társasága stratégiai partnere) még szorosabban együttműködnek. Fokozatosan, de határozottan azt a célt igyekszenek elérni, hogy minden megyeszékhelyen és a szomszédos országok magyarlakta vidékein, valamint Budapesten, a kerületekben legyenek KKVHÁZ-klubok, amelyek szabályos időközönként, azonos rendszerben, azonos időpontban, és ami a legfontosabb, azonos témában ülnek össze. A párhuzamos rendezvényeket az internet köti össze. A szervezők tervei szerint ez lehet a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb közös klubja.

Gulyás József, a KKVHÁZ vezér-igazgatója Fotó: VN

Nógrád megye lépett elsőnek, de folyik a veszprémi szervezés, élnek a zalai, somogyi KKVHÁZ kezdeményezések, és Győr is jelezte, hogy belépne a klubba.

A KKVHÁZ a win-win tipikus esete, fogalmazott az egyik résztvevő.

Az NGM információkhoz jut és információkat adhat, a KKVHÁZ különleges közösséget építhet és abban találhatja meg a számítását, a megyei szervezetek építhetik a saját kapcsolataikat, míg a vállalatok, civil szervezetek, kutatóközpontok kapcsolatokat szerezhetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!