Gazdaság

2016.08.15. 19:10

Giccsadó a nagy házra? - A Vas megyei önkormányzatok nem vetnek ki szélsőséges adónemeket

Körkép - Egyre több helyi adóbevétellel számolhatnak az önkormányzatok. A pénz elköltését jobbára a helyi fejlesztések motiválják, ám országosan vannak „állati jó” ötletek is.

Turbók Attila

A helyi önkormányzatok lehetőségeit - természetesen az állami támogatások mellett - nagyban befolyásolja a helyi adók mértéke, szélsőségesebb esetben megléte vagy nemléte. A települési vezetők több mint egy éve szabad kezet kaptak a helyi adók kivetésében, azaz gyakorlatilag bármire kitalálhattak egy adónemet, és azt illetékességi területükön rendeleti úton bevezethették. Ahogy a legtöbb önkormányzat, a sárvári is az iparűzési, a gépjármű- és az idegenforgalmi adót vezette be, szélsőségekre azonban itt sem vetemedtek.

- Úgy véljük, hogy a város gazdasági potenciálja megengedi a kétszázalékos iparűzési adómértéket, amely egyben kiváló együttműködést is biztosít a gazdaság szereplőivel - hangoztatta az alpolgármester.

Elmondta, a helyi adóbevételeket természetesen a város üzemeltetésére, fejlesztésre, a szociális kiadások biztosítására és nem mellesleg a pályázati önrészekre fordítják. - Az adómorál jónak mondható Sárváron, a városháza a kötelezően bevezetett adónemeken kívül nem szándékozik egyebekkel a lakosságot terhelni a továbbiakban sem - jelentette ki Máhr Tivadar.

Máhr Tivadar alpolgármester szerint a sárvári iparűzési adó jó együttműködési alap a gazdaság szereplői és a városháza között (Fotó: Turbók Attila)

Sárvár összes adóbevétele tavaly meghaladta az 1,6 milliárd forintot, amelyből a sokat emlegetett iparűzési adó egymaga 1,3 milliárd forintot tesz ki. Az idegenforgalmi adóbevételre sem panaszkodhatnak a sárvári városházán, 2015-ben ennek mértéke 181 millió forint volt. Utóbbiról megjegyzendő, hogy 6,7 százalékkal magasabb lett az eredetileg tervezettnél. A meglehetősen szép összeg egyben az előkelő 8. helyet is jelenti Sárvárnak az ország egy-egy településén eltöltött vendégéjszakák tekintetében (a külföldi vendégek esetében ez már az 5. helyre elég). A sárvári városháza 42,2 millió forintos gépjárműadót tudhat magáénak 2015-ben.

A sárvári kivételes idegenforgalmi adóval szemben Szombathely egy másik adóbevétel nagyságával, az iparűzési adónemmel büszkélkedhet. Tavaly 117 százalékkal haladta meg ez az adónem a 2014-es szintet, ám a helyi építményadóval egy kicsit elmaradtak az elképzelésektől. A szombathelyi idegenforgalmi adó nem túl magas, de 2015-ben már emelkedő tendenciát mutat. A megyeszékhelyen az összes adóbevétel azonban még így is magasabb 2015-ben (a tervezett 8,8 milliárd), mint a 2014-re tervezett 7,8 milliárd forint.

Szentgotthárd 2015-ben 10 millió forintos idegenforgalmi adóbevétel mellett már 1,3 milliárdos iparűzési adóbevétellel számolhatott, Körmendnek viszont a teljes tavalyi közhatalmi adóbevétele (ebben az iparűzésitől az idegenforgalmi adóig minden benne van) 693 millió forint volt, szemben a 2014-es 578 millióval.

A Vas megyei önkormányzatok azonban - az ország más régióihoz hasonlóan - a növekvő adóbevételek mellé növekvő feladatokat is kapnak, elég ha csak a helyi támogatásokra, a szociális ellátás kifizetéseire gondolunk.

Habár a legtöbb önkormányzat az iparűzési, kommunális és idegenforgalmi adón kívül nem vet ki más, jellemző sarcot, vannak lokális érdekességek. A kimutatásokat nézegetve egészen extrém példáit is lehet látni az emberi, településvezetői kreativitásnak, miközben ne feledjük el, mindenki abból főz, amije van . Ha nincs számottevő ipar vagy turizmus, bizony máshol kell kereskedni, azaz más adónemet kell találni.

Az érdekes, kirívó helyi adók között a szomszédos megye településén, Zalaapátiban nemrég tervezett ebadó az egyik országos érdekesség, amelyet néhány hónap alatt megszüntettek - ebösszeírássá módosítottak - a helybéliek. Még év elején Óbuda polgármestere örvendeztette meg a helyiek szívét az úgynevezett giccsadóról szóló rendelettervezetével. Indoklásként megjelölte, mivel lazultak az építési szabályozások, az önkormányzat évi félmillió forintos, büntető jellegű adót fizettetne azokkal, akik figyelmen kívül hagyják a kerület építésügyi szempontjait, illetve az utcaképet. S hogy ez az adónem mennyire tolerálhatónak tűnik, arra más település is szolgáltatna példát ebben az évben.

Az igazán kreatív helyi adókra azonban a legjobb példa a pilisjászfalusiak elképzelése a lovakra kivethető települési adóval. Az adónem bevezetésével a helyi lótulajdonosok állnák a lócitrom eltakarításának dologi kiadásait és kapcsolódó adminisztratív költségeit.

Címkék#adó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!