Gazdaság

2014.10.17. 13:36

Hétmillió forintot ér a legszebb vasi gímbikatrófea

Káld – Száz gímbikatrófeát állítottak ki pénteken a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Hidegkúti vadászháza mögötti réten. A legkiválóbb gímbikát – amelynek trófeája 7 millió forintot ér - egy feldbachi vadász, Rupert Sapper ejtette el Nádasd környékén, ő is ott volt a rendezvényen.

Nagy Ildikó

- A Jóisten is megsiratja ezeket a trófeákat - mondta Gagyi István, a vasi vadászkamara és a Vasi Vadgazdálkodók Védegyletének elnöke az esőben megtartott megnyitón, ahol Bugán József, a Szombathelyi Erdészeti Zrt.vezérigazgatója házigazdaként, Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöki posztjának várományosa pedig ezúttal vadászként, az Országos Magyar Vadászkamara felügyelő bizottságának tagjaként köszöntötte a megjelenteket. Eljött a kiállításra dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke is, aki elmondta: nincs tudomása arról,hogy az országban máshol is lenne hasonló, több vadásztársaság részvételével zajló trófeabírálat és -kiállítás.

Rupert Sapper feldbachi vadász (jobbról) büszkélkedhet a legszebb trófeával. Mellette Dolgos József hivatásos vadász, ő kísérte a nádasdi vadászaton (Fotó: Nagy Ildikó)

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. már másodszor rendezte meg a bírálatot és kiállítást, amelyen a Vas megyében szeptemberben elejtett gímszarvas bikák trófeáit csodálhatták meg az érdeklődők. Az idén az 54 vasi vadászatra jogosult közül 21-en mutatták be a szeptemberi „büszkeségeiket”, összesen száz trófeát.

Mint azt a rendezvény szervezője, Borsos Zoltán elmondta: szeptemberben, a szarvasbőgés idején 450 gímbikát ejtettek el a megyében, ezek közül száz vad trófeáját állították ki Hidegkúton. A bemutatott trófeák között 9 darab 9-10 kilogrammos, 5 darab 10-11 kilós és 4 darab 11 kilogramm fölötti súlyú volt.

A legszebb trófeával egy feldbachi osztrák vadász, Rupert Sapper büszkélkedhetett, aki a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vadászvendégeként a nádasdi területen ejtette el azt a tíz esztendős gím szarvasbikát, amelynek trófeája 14,87 kilogrammot nyomott.

- Úgy jöttem Magyarországra vadászni, hogy éreztem, életem legnagyobb bikáját fogom elejteni. És így is lett, amiért köszönet jár kísérőmnek, Dolgos Józsefnek, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. hivatásos vadászának – mesélte a büszke vadász, aki nem csak az elejtés után, de most, a kiállításon is megkönnyezte a zsákmányt, amelynek trófeája 7 millió forintot ér.

- Gyönyörű, tiszta lövéssel ejtette el a bikát az osztrák vadász. Valamivel 12 kilogramm fölöttinek saccoltam a trófeát, aztán kiderült, hogy alábecsültem, hiszen majdnem 15 kilós volt – mondta Dolgos József, akinek életében szintén nagy és feltehetően soha meg nem ismétlődő eseménynek számít ennek a gyönyörű bikának az elejtése.

Mint megtudtuk, azon a környéken harminc éve nem ejtettek el ilyen értékes gímbikát. A nádasdi trófea egyébként országosan is kiemelkedő: az idén csak Somogyban került terítékre ennél szebb és nagyobb gímbika.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!