Gazdaság

2016.09.20. 12:35

Íme három nagyon menő csokos ingatlan Vas megyében

Megmutatunk három olyan családi házat a megyében, amire csok igényelhető, és az árához mindössze néhány milliót kell hozzácsapni, hogy megszerezzük.

Vadas Krisztina

A háromgyerekes csokkal ugye most akár húszmillió is ütheti a markunkat, de ha az előző években megtakarítottunk egy kis pénzt, akkor igazán szép házak közül válogathatunk – némivel a csokos értékhatár felett.

Most direkt nem városi ingatlanokat böngésztünk: megmutatjuk, hogy a kisebb településeken is élhetünk úri módon.

Rögtön rá is bukkantunk egy hangulatos ikervári házikóra (már ha nevezhető annak a maga 146 négyzetméterével). Az ingatlan új építésű, korszerű elosztású a hirdetés szerint. A házban négy hálószobát, tágas, galériás nappalit alakítottak ki, így a három gyermek felneveléséhez is akad bőven hely. Az épülethez 800 négyzetméter, parkosított telek is tartozik, így a szabadtéri móka is megoldott. Ha pont ilyen otthonról álmodott, most 24,9 millió forintért megvásárolhatja.

A következő mesés házra Bőben találtunk rá, itt egy 137 négyzetméteres épületet kínálnak eladásra. A kényelmet két szinten hat hálószoba, két fürdőszoba és öt mosdó biztosítja. A komfortérzetet tovább fokozza a 80 négyzetméteres terasz, ahonnan beláthatjuk az egész, 1080 négyzetméteres telket. Ha valaki már ezek alapján beleszeretett az ingatlanba, akkor a riasztórendszertől, a távirányítós garázskaputól, mozgásérzékelőktől már egyenesen el fog ájulni. És a legjobbat hagytuk a végére: a házban központi porszívó van beszerelve, nyolc méteres csővel, amellyel „padlástól a pincéig minden zajmentesen porszívózható".  Tényleg csak egy aprócska részlet maradt hátra: ha 27 millió forintot fizet, már költözhet is.

Megyehídon is találni gyöngyszemeket a házak között. Most épp egy 130 négyzetméteres, tetőtér-beépítéses minipalota vált eladóvá. A ház 1297 négyzetméteres, parkosított telken fekszik. Az új építésű ingatlant luxuskivitelben építették a hirdetés szerint. Tartozik hozzá garázs, nagy fedett terasz és még egy udvari házikó is. Az eladók itt nem túl bőbeszédűek, nem részletezték a ház belső elosztását, de a legfontosabb tételt nem felejtették el közölni: 29 millió forintért vásárolhatja meg az új tulajdonos ezt a gyönyörű épületet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!