Gazdaság

2017.05.09. 18:10

Tovább élénkül az ingatlanpiac Vasban: több mint háromszáz építési engedélyt adtak már ki

Másfélszer annyi lakás épült az idei első negyedévben, mint tavaly ugyanekkor Vas megye területén. Közben az építési engedélyek száma majdnem megduplázódott, vagyis folytatódni fog az ingatlanpiaci bővülés.

Bakos Ágnes

ÉPÍTETT

Idén áprilisig 183 lakás épült Vas megyében, ez 73-mal több, mint egy éve ugyanekkor - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal napokban publikált jelentéséből. Az elmúlt éveket nézve óriási a növekedés, hiszen 2013 első negyedévében még csak nyolc új lakás építését számolta a statisztikai hivatal Vasban. Aztán 2014-ben 57, egy évvel később 51 új lakás épült.

Fotó: Unger Tamás

A szomszédos megyékben még nagyobb a fellendülés az utóbbi egy évet nézve. Győr-Moson-Sopron megyében 239 után 502 új lakás építését számolták - az első negyed-éveket nézve. Zala megyével nehéz lenne felvenni a versenyt: ott tavaly január-márciusban kilenc új lakás épült, idén ugyanekkor nyolcszor annyi: 74. A Nyugat-Dunántúlon összességében idén áprilisig 759 lakásépítést számolt a KSH, tavaly ugyanekkor 358-at.

Egy-két éve ezek a lakások csak engedélyként szerepeltek még a vasi statisztikában Fotó: Unger Tamás

MÉRET

Átlagosan nyolcvan négyzetméter körüli lakások épülnek Vas megyében - ez 2016 eleje óta látszó tendencia. A negyedévenkénti összegzésekben csak néhány négyzetméternyi eltérés látszik: tavaly áprilisig 81, aztán júliusig 79, majd ősszel 78, az év utolsó negyedében pedig 83 négyzetméter volt az új lakások átlagos alapterülete Vas megyében. Idén áprilisig nézve 85 négyzetméter ez a szám. Érdekes, hogy az előző években rendre sokkal nagyobb lakások épültek: 96 és 115 négyzetméter közöttiek voltak.

Fotó: Unger Tamás

ENGEDÉLYEK

A már realizálódott építkezések mellett még nagyobb építési kedvet mutatnak az engedélyek. Vas megyében idén áprilisig 317 új építési engedélyt adtak ki a Központi Statisztikai Hivatal adatsora szerint. Ehhez hasonlóan magas szám nem volt az utóbbi években: tavaly ugyanekkor 174 engedélyt számoltak, tavalyelőtt 147-et, 2014-ben 41, 2013-ban pedig 42 új építési engedélyt adtak ki Vasban, a január-március időszakban. Az építési engedélyek jórészt tervezőasztalon már létező lakások, a kivitelezést, az át-adást a piac határozza meg.

MEGSZŰNŐK

A lakóingatlanok piacához tartoznak a megszüntetett lakások, akár azért, mert azok helyébe épülnek újak. Tavaly áprilisig kilenc lakást szüntettek meg Vasban, idén ugyan-ezen időszak alatt ötöt. Érdekes, hogy mindkét szomszéd megyében nagyobb a "tisztulás", hiszen Győr-Moson-Sopron megyében idén már 42, Zala megyében 18 lakás megszűnését számolta a KSH. A három megyében összesen tavaly ilyenkor 94, idén 64 lakás szűnt meg.

Fotó: Unger Tamás

Hogy mikor és hány lakóingatlan lesz a helyükön, az majd a következő statisztikákból derül ki.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!