Gazdaság

2014.07.22. 11:55

Jó bornak is kell cégér

Kőszeg - A város és térsége helyi termékekre alapozó gasztronómiai kínálatával, s a kistermelők gyakorlati tapasztalataival ismerkedhettek a magyar-osztrák együttműködéssel megvalósuló Natur-Kulinarium projekt legutóbbi képzési napjának résztvevői.

Rékai Zoltán

A program alapvető célja a természet-közeli turizmus új formáit megcélzó tapasztalatok cseréje, s az együttműködési hálózat fejlesztése volt. A nyitóelőadást a helyi gasztronómiai értékek jelentőségéről és a helyi termékek szerepéről Inzsöl Renáta, a Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. cégvezetője tartotta. Elmondta, hogy egyre több az olyan esemény, ahol ezek a termékek megjelenhetnek, s mind inkább növekszik irántuk az érdeklődés. Ezzel egy új turisztikai vonzerőt jelentenek az adott térségnek. Kőszegen, illetve a térségben, az Írottkő Natúrparkért Egyesület koordinálja ezt a tevékenységet. Ennek gyakorlatával Bakos György, az egyesület elnöke, aki maga is aktív helyi termék előállító, ismertette meg a közönséget, majd helyi termelők beszéltek arról, mi a sikeres vállalkozás titka.

A résztvevők Láng József borász előadását hallgatják Fotó: Rékai Zoltán

Kőszegen a helyi termékek között kiemelt szerepe van a szőlőtermesztésnek, illetve a borászatnak. Ennek működésébe egy kis pincészet tulajdonosa, Láng József borász adott betekintést a résztvevőknek. Elmondta, hogy a térségben nagy hagyományai vannak a borászatnak, amelyben meghatározó szerepe van a kistermelőknek. Nincsenek értékesítési gondjaik, az előállított bor döntő része már pincében elfogy. Ennek ellenére rendszeres résztvevői mind a Kőszegen, illetve a megye más részei megrendezett vásároknak. A borász elmondta, hogy amíg a helyi termékeket jellemzően a máshonnan érkezett vendégek vásárolják, addig ez a bor esetében nem így van. A helyi borbarátok részéről ugyanakkor az érdeklődés, mint a városba kirándulóknál.

Ettől eltérő tapasztalatai vannak Pálinkás Mónikának, akik a lekvárkészítés rejtelmeibe, illetve az értékesítési lehetőségekbe avatta be a hallgatóságot. Az ő termékeit viszont a városba érkező látogatók vásárolják viszonylag nagyobb arányban. Szólt arról is, hogy kertjükben megtermett gyümölcs hasznosítása érdekében merült fel a lekvárkészítés gondolata, s az óta ennek megfelelően fejlesztik a gyümölcsöst is. A termék előállításához meg kell teremteni az előírt feltételek, s folyamat során be kell tartani a szabályokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az adott keretek között nem lenne lehetőség kreativitás érvényesülésére is.

A délután programban Bakos György kalauzolásával a város központjában található virágudvart, ökokertet és műhelygalériát tekinthették meg az érdeklődők. Ezt követően a vár tövében lévő natúrboltba, s a mellette kialakított gyógy-és fűszernövénykertet tekinthették meg az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!