Gazdaság

2014.12.18. 17:55

Keresettek a jó szakmunkások

Magyarországon ma már egyre több szakmára jellemző a relatív munkaerőhiány, miközben egyes régiókban még mindig gyakran nehézségekbe ütközik szakmunkás végzettséggel, bejelentett munkahelyen elhelyezkedni.

Varga Nóra

Ennek eredményeképpen továbbra is kiemelkedő – 40 százalék körüli – a közeli két fő célországba (Ausztria, Németország) kitelepülők között a szakmunkások aránya, holott a szakképzett munkaerő képzése és megtartása kiemelt nemzetgazdasági cél.

Miközben Magyarországon ma a minden negyedik lakosnak van szakmunkás végzettsége, a Németországba kivándorlók körében 37, míg az Ausztriában elhelyezkedők között 41 százalékos az arányuk a KSH statisztikái szerint. Eközben egyre több az országon belül azon szakterületek száma, ahol egyes szakmákban komoly munkaerőhiány alakult ki.

Tóth Tamás és Bognár Ferenc tetőfedők az acsádi szociális otthon tetején dolgoznak éppen.Fotó: Szendi Péter

„A feladat tehát adott: jól átláthatóan kell bemutatnunk az egyre több munkalehetőséget mindazok számára, akik a külföldi munkavállalás helyett szívesen helyezkednének el itthon, megfelelő feltételek mellett – hangsúlyozza Fehér Tamás, az egyik személyzeti szolgáltató cég vezetője.

A megfelelő feltételek között az egyik legfontosabb szempont az, hogy az adott állást a munkavállaló szabályos szerződéssel tudja elvállalni. Tavaly Magyarországon a GDP több mint ötöde származott nem adózott munkavégzésből, ami nem csupán a gazdaságnak, hanem az érintett munkavállalóknak is komoly hátrányt okoz. A be nem jelentett munkavállaló ugyanis többszörösen kiszolgáltatott helyzetbe kerül: amellett, hogy nem biztosított a fizetés időben történő kifizetése, az ingyenes egészségügyi ellátástól, a táppénztől, a túlóradíjtól, a szabadság alatti fizetés lehetőségétől, a gyermekvállaláshoz kapcsolódó állami juttatásoktól, illetve a későbbi nyugdíj arányos részétől is elesik.

A munkaügyi hatóság idei első negyedévi ellenőrzései során a legtöbb feketén alkalmazott munkavállalót – nem meglepő módon – az építőiparban találta (34 százalék), ezt követték a személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások (15 százalék) a kereskedelem (13 százalék) a vendéglátás (10 százalék) és a feldolgozóipar (9 százalék), vagyis gyakorlatilag a gazdaság szinte teljes vertikumában megtalálható a zsebbe fizetés káros gyakorlata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!