Gazdaság

2017.03.22. 18:55

Veszélyben van a hazai méhpopuláció

Körkép - Kártevők pusztították a méheket Békés megyében. A szakember szerint a hazai méhpopuláció veszélyben van.

Turbók Attila

- A méhek 15-20 százaléka hullott el Békés megyében a télen - tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke. - A méhek halálát viszont nemcsak a hideg okozta, hanem az, hogy egyrészt elszaporodott az ázsiai varroa atka nevű kártevő, amely nagyon legyengítette a méhek immunrendszerét, másrészt egy hasmenésvírus is pusztított a kaptárakban - nyilatkozta Haász Ferenc.

A méhészegyesület elnöke elmondta: tud olyan méhészről Békés megyében, akinek 240 méhcsaládjából csak húsz maradt meg, és az országban vannak megyék, ahol a méhek harminc százaléka is elpusztult. Ha emiatt túl kevés lesz a termelő méh, valószínű, hogy idén kevés repce- és akácméz lesz. A szakember szerint napraforgóból viszont már elég méz lehet, mert az később virágzik, mint az akác és a repce, addigra pedig a méhészek pótolhatják az elhullott családokat.

- A méheket fagytűrő állatnak tartják a szakemberek, véleményem szerint inkább a kártevők okozták a nagymértékű, békési elhullást - hangoztatta Tóth Béla borgátai méhész. A szakember tájékoztatásképpen elmondta: a hideg idő beálltával a méhek felkészülnek a télre, megszüntetik a fiasítást és betelelnek a kaptárban.

- Napjainkban a méhpopuláció legnagyobb ellenségei a betegségek és a kártevők, ezek együttesen az USA-ban tizedelik meg az állományt, mely ott már aggályos méreteket öltött - mondta a Vas megyei méhész. Úgy véli, Magyarország az utolsó pillanatokban van a védekezést tekintve.

- Olaszország déli részén találták meg a kártevőket, ám a területet nem sikerült izolálni, így a betegségek terjedése megállíthatatlannak tűnik, erre sajnos jó példa a békési eset is - mondta Tóth Béla. Hozzátette: a méhcsaládok ellenségei a nagy ázsiai méhatka és a kaptárbogár több fajtája is. Mint megtudtuk, ezen kártevők ellen vegyszerekkel lehet védekezni, ám például a varroa atka ellen a bodzavirág is hatásos szer
lehet.

- Természetes eljárásként a kaptárba szórt, szárított és apró darabokra vágott bodzavirág illata is eltájolhatja az atkákat - jelentette ki egy hargitai szakember. Lázár Tibor, a Hargita Megyei Méhészegyesület elnöke egy interjújában leszögezte: az eljárás maga nagyon egyszerű és a kezelt kaptárban méheknek sem okoz kellemetlenséget a méztermelés hónapjai alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!