Gazdaság

2017.03.28. 18:20

Mezőgazdasági rovat indul a kormányhivatal, a kamara és a Vas Népe összefogásával

Szombathely - Tájékoztató rovatot indít lapunk a mezőgazdaságban dolgozók részére. Az Agrártéka című rovat hetente jelentkezik aktuális és fontos információkkal.

Turbók Attila

A Vas Megyei Kormányhivatal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Vas Népe összefogásával információs rovat indul gazdálkodók számára. A hetente egy alkalommal, szerdánként megjelenő összeállításban a mezőgazdaságból élőknek próbálunk segíteni, aktuális és friss információkkal, határidők ismertetésével és több esetben gazdálkodási ismeretekkel is. Ebben a munkában a Vas Megyei Kormányhivatal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara lesz a segítségünkre.

- Nem kevesebb a cél, mint a szolgáltató területi államigazgatás céljának megfelelve, rendszeresen informálni, tájékoztatni a gazdálkodókat - fogalmazott a rovat ötletgazdája, Harangozó Bertalan kormánymegbízott. Hangsúlyozta, hogy a növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, erdőkkel és élelmiszer-feldolgozással foglalkozók figyelmére számítanak a szerdánként megjelenő, Agrártékának elnevezett rovattal.

- Nagyon sok olyan tájékoztató, információ jelenik meg a kormányhivatal illetékes osztályain, amelyek egy része a mindenki számára kötelező határidőket, az élelmiszer-biztonságra vonatkozó előírásokat tartalmazza, de ugyanitt kezeljük egyebek között január óta a gazdálkodók uniós pályázati támogatásait vagy akár a földalapú támogatások kérdését - jegyezte meg a kormánymegbízott. Ugyancsak nagy segítséget jelenthet a cikksorozat a vállalkozások működtetésében, a termelés fenntartásában is.

Harangozó Bertalan kormánymegbízott: Tovább szeretnénk erősíteni a Vas megyei államigazgatás szolgáltató szerepét Fotó: Turbók Attila

Az Agrártékában foglalkozunk az említett élelmiszerbiztonsággal, az állategészségüggyel, a földhivatali nyilvántartással, a földbérlettel vagy akár a parlagfű elleni védekezéssel is. - A kormányhivatal szerteágazó, szolgáltató szerepe nyomán földművelésügyi, erdészeti, növény- és talajvédelmi tanácsokkal is tudunk szolgálni a termelőknek - hangoztatta Harangozó Bertalan.

A kormánymegbízott kijelentette: a hazai gazdaságban egyre nagyobb szerepet tölt be a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar, ám ahhoz, hogy az ebből élő gazdálkodók megélhetését és növekvő versenyképességét garantálni lehessen, mind nagyobb információtömegre van szükség, akár a legkisebbek számára is. A megye számos szakembere hangoztatta több alkalommal, hogy a jobb termésátlagok nemcsak a gépeken és a föld minőségén múlnak, hanem a gazdák tájékozottságán, szakmai nyitottságán is. A Vas Népe új rovata pontosan ezen a téren próbál hiánypótló lenni, a kormányhivatal és a NAK segítségével, az általuk megosztott anyagok rendszerezésével, megosztásával.

Lapunk jövő szerdától ezeket az információkat egységes szerkezetben helyezi el a tékában, vagy ahogy egyes tájakon mondják, az almáriumban. Így remélhetőleg nemcsak Micimackónak jut eszébe oda benézni ("Kell, hogy legyen az almáriumban eltéve ennivaló"), hanem a vasi gazdáknak is.

Tékának vagy almáriumnak hívták?

A téka a falusi házak egykor nélkülözhetetlen bútora volt, melynek létezett felfüggesztett vagy falba mélyesztett (falitéka), esetleg lábakon álló és padra, ritkábban földre állított (talpas vagy lábas téka) változata. Kis méretű, általában egyetlen, keskeny, gyakran rácsos ajtaja volt. A téka korábban rendszerint a szoba főfalán, az ajtóval szemközt helyezkedett el, különösen a "szentsarokban", ennek megfelelően a tégla forma mellett gyakori a sarokba illő, három oldalú, hasáb alakú (saroktéka, szegelettéka) is. Dunántúlon, Felvidéken, Erdélyben almáriumnak is nevezték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!