Gazdaság

2016.08.24. 12:21

Mivel csaphatják be az ügyfeleket a bankok?

Néhány hazai bank rekordbevételre számíthat idén, ennek ellenére sokuk tisztességtelennek mondható trükköket alkalmaz az devizahitelek miatti elszámolásból eredő veszteségeinek csökkentésére. Nem árt résen lenni: íme néhány kárt okozó gyakorlat!

Vas Népe

Szabálytalan szerződésmódosítások:

A banki devizahitel-szerződéseket az elmúlt egy évben két ízben is módosították, írja Kovács László, a Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesületének elnöke sajtóközleményében. Első ízben az elszámoláskor, máskor pedig a forintosításkor. Mindkét esetben a bank mellékletként csatolt (vagy éppen nem csatolt) egy új törlesztési ütemezést. A törlesztési ütemezések lényege, hogy a futamidőhöz viszonyítva megszabja a kamat, illetve a tőke fizetésének az arányát. Ez azt jelenti, hogy a törlesztőrészleten belül mennyi a tőke és mennyi a kamatfizetési kötelezettsége.

Előfordul, hogy a bank ezt a törlesztési ütemezést megváltoztatja a kamatfizetés javára. Vagy egyszerűen önhatalmúlag akár csalást is feltételezve történik meg a változás. Körültekintőbb bankok ezt úgy végzik el, hogy egy esetleg elmaradt tartozást tőkésítenek, vagy valamilyen költséget hozzácsapnak a tőkéhez és már is úgy tekintik, mintha egy új hitelszerződésről lenne szó, így az ügyfél fajlagosan visszafizetendő kamata máris jelentősen megnövekszik.

Az ellenőrzés aránylag egyszerű. Egy számítással meg lehet tudni, hogy az eredeti törlesztési ütemezéshez képest az új törlesztési ütemezésnél megkárosították-e az ügyfelet vagy sem.

Fizetési könnyítések

A fizetési könnyítések megadásánál sajnos a bank egyrészt nem ellenőrzi, hogy az ügyfél megfelel-e a fizetési könnyítés feltételeinek. Vagyis, hogy a könnyítés lejárta után hogyan fog alakulni a törlesztési kötelezettsége. Az esetek nagy részében elmondható, hogy a probléma elodázásával a fizetési kötelezettség jelentősen megugrik, és a hitel bedőlése szinte biztosra vehető. A bank azzal él vissza, hogy az előreláthatólag bekövetkező eseményt az ügyfél szempontjából nem kellőképpen mérlegeli. Az ügyfél gyakorlatilag csak használati díjat fizet a hitelért, a tőke nem csökken, a banknak nyeresége keletkezik, a kamatok, illetve a késedelmi kamatok felszaporodnak.

Fizetési könnyítés esetén tájékozódni kell, hogy mi lesz a hitel további sorsa, vagy teljes összeget fizetünk a banknak vagy semennyit sem. Ilyenkor inkább a hitelt újra kell strukturálni, és új fizetési feltételekben megállapodni.

Behajtások

Kovács László szerint a követeléskezelő cégek ugyan nem bankok, de azok jogutódai, akik a banki szerződéseket veszik át. Az ügyfelek nem kerülnek szerződéses kapcsolatba a követeléskezelővel, hiszen megállapodás egymással nem kötöttek. Néhány követeléskezelő a saját költségeinek áthárítása érdekében olyan költségeket is az ügyféllel számoltat el, amelyek tulajdonképpen a saját rezsiköltségei és az üzleti nyereségéből kellene azt megfinanszírozni. Az MNB-nek át kellene vizsgálnia az ilyen típusú cégek üzletszabályzatát. Sajnálatos módon ezek részleteit az MNB nem vizsgálta kellő körültekintéssel, pedig ez az ügyfelekkel szemben a jogtalan előnyszerzést biztosítja.

A jogosultak késedelme

A bank, mint jogosult behajthatja a kintlévőségeit az ügyfeleken. Azt, hogy ezt milyen módon tegye meg, sem az üzletszabályzatban, sem az ÁSZF-fel nem szabályozza. A felmondott hitelek jó része 3-4 éve, esetleg régebb óta húzódik. A bank semmit sem tett a behajtás érdekében, hanem egy jó kamatozású befektetésnek tekinti a kintlévőséget, főleg azokban az esetekben, ahol az ingatlan értéke magas és jól értékesíthető. A bank ilyenkor megvárja, hogy a tartozás felélje az ingatlan értékét, sőt még ezen felül is maradjon fenn tartozás, amelyet ezután örökké érvényesíthet az ügyfél jövedelmén. Itt sajnos a joggal történő visszaélés állapítható meg, amely ugyan nem csalás, hiszen csak az általa biztosított jogokkal él a bank. Nem szabályozta normatív módon a végrehajtás, behajtás menetét, és korlátlan módon irányíthatja a feltételeket. Ez természetesen ismét csak felügyeleti kérdés, és arra vezethető vissza, hogy még mindig nincsen egységes pénzügyi fogyasztóvédelmi törvényünk, mely ezeket a visszásságokat visszaszorítaná.

Tartozás-kimutatások

Sok pénzintézet a tartozást nem mutatja ki megfelelő módon. A bank automatikusan a tőkéhez csap olyan tartozásokat, melyeket ott nem szerepeltethetne. Ezek után természetesen a tőke már nem a tartozás tőkéjét mutatja, viszont az ügyleti és késedelmi kamatok már ezután kamatoznak. Az ügyfél úgy jár jobban, ha a teljes tartozásról részletes, mindenre kiterjedő kimutatást kér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!