Gazdaság

2016.07.15. 08:38

Ön mit kezdene egy komfort nélküli ház tizenketted részével? - Mutatjuk, Vas megyében mire lehet licitálni

Akar ön tulajdonrészt vizesedő falú, romos lakatlan házakban? Hajlandó erre többszázezer forintot áldozni? Akkor licitáljon állami vagyonra!

Budai Dávid

A megyében jelenleg 11 ingatlanra lehet licitálni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. honlapján. A harc az ingatlanokért pénteken kezdődik és jövő héten keddig tart. A legnagyobb tétel egy vépi ingatlan, ott 43 millió forint a kikiáltási ár. A legolcsóbban pedig akkor úszhatjuk meg, ha egy jákfai épület tulajdonrészéért szállunk versenybe. Ehhez elég mindössze 21 ezer forint, a licitlépcső pedig mindössze egy ezres.

Fotó: Internet

Ha nyerünk, az épület 10/420-as tulajdoni hányadát kaparinthatjuk meg. Igen ám, de mivel az ingatlan osztatlan közös tulajdonban áll, a többi tulajdonost elővásárlási jog illeti meg. Persze felmerül a kérdés, hogy mihez kezdenénk egy 435 négyzetméter nagyságú telken elhelyezkedő, az 1900-as évek elején épített, 56 négyzetméteres épület tulajdonjogának 42-ed részével. Az épület ráadásul évek óta használaton kívüli, a falak nedvesek, a szükséges karbantartási munkák elvégzése sem történt meg a leírás szerint. Egyszóval az épület műszaki állapota rendkívül gyenge, és ha mindez nem lenne elég, a lakás alaprajzi elrendezése sem felel meg a mai kor követelményeinek.

A már említett legdrágább tétel is évek óta üresen áll, egészen pontosan hét éve. A rendszerváltás évében az épület a középiskola tankonyhájának és vendéglőnek, valamint a tetőtérben vendégszobáknak épült. Itt azonban az állam az egyedüli tulajdonos, ha megvesszük, mindenestül a miénk lesz. Azt viszont nem árt észben tartani, hogy ha más is licitál, akkor a licitlépcső már kétszázszor akkora, mint a jákfai ház esetében.

Amennyiben arra vágyunk, hogy Szombathelyen egy több irodából álló, összesen 172 négyzetméteres épületrészben nyikorogjunk egy bőrfotelban, akkor indulásnak 25 millió 146 ezer forint is megteszi, innentől a tétet 200 ezer forintonként emelheti. Azoknak pedig, akik nehezen tudnak aludni, mert nem az övék egy ötvenes években épült tégla falazatú, fafödémes, sátortetős, cserépfedésű, elhanyagolt, rendkívül rossz, mondhatni balesetveszélyes állapotú, romlott állagú, repedezett-vizesedő falú, komfort nélküli háznak a 12-ed része, jó hírrel szolgálhatunk: nekik elegendő mindössze 193 ezer forintot félretenni, és készenlétben tartani néhány tízezrest, ha megindul a licitálás.

Miután az árverési biztosítékot szerda 16 óráig meg kellett fizetni, ezekről az ajánlatokról egyelőre lecsúszott, de ne aggódjon, vannak még ajánlatok ott, ahonnan ezek jöttek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!