Gazdaság

2016.04.28. 18:18

Pusztított a fagy - Minden szőlőhajtás elfagyott Kőszegen, a Vas- és a Ság hegyen is nagy a baj

Megyei körkép - Emberemlékezet óta nem történt ilyen: ezen a héten kétszer is durva fagykár érte a vasi szőlőket. Odalett az idei termés.

Simán Klára

- Eddig még soha nem tapasztalt, 100 százalékos fagykár érte a Kőszegi-hegységben a szőlőt - mondta Frank János, aki három hektáron gazdálkodik. - Lefagyott az 5-10 centiméteres hajtáskezdemény, nem élte túl a hideget a szőlő: szinte minden vesszőn leszáradt, elkókadt, lefonnyadt a hajtás; emberemlékezet óta nem történt itt ilyen - jelentette ki a szakember. A borász elmondta, hogy hétfőn éjszaka érte az első sokk a szőlőt: akkor 0 és -2 fok körül mozgott a hőmérséklet, ezt a friss zöld nem bírta ki. Volt néhány sor, ahol megúszta ezt a napot a szőlő, de csütörtök reggelre virradóra olyat tapasztaltak a gazdák, mint még soha: totálisan tönkretette a fagy a hajtáskezdeményeket.

- Nálam a magasabban fekvő, huzatosabb részen még van élet a hajtásokban, de például a cáki Kövi-dűlőben már semmi életjelet nem tapasztaltam. Azaz a vessző még él; az utolsó reményünk, hogy új hajtásokat növeszt majd, és talán valamelyest regenerálódik a növény, de ez most nem lesz akkor sem teljes értékű - mondta el kérdésünkre Frank János. A borász hangsúlyozta, hogy alaposan körbenézett a Kőszegi-hegyen, és ekkora kárt nemcsak ő nem látott még, de állítólag történelmi feljegyzések sincsenek hasonlóról. Kicsit jobb a helyzet a magasabban fekvő részeken, így például a Kálvária-dombon.

Az elfagyott hajtásokat vizsgálja id. és ifj. Frank János borász: kétségbeejtő állapotot tapasztaltak. Fotó: Unger Tamás

- Vannak később hajtó fajták, ilyen a cabernet sauvignon, amelynek a rügye barkás állapotban volt, abban azért még bízom - mondta Frank János. Ami a védekezést illeti, szinte lehetetlen: a szakember szerint nem tudják letakarni, lefóliázni a szőlőt, de a füstölés sem kivitelezhető a hegyen. Marad tehát az ima - ugyanis az előrejelzések szerint még egy ideig eltart az éjszakai hideg.

Ami a közeli Vas-hegyet illeti, a kár mértékét még nem szeretné megbecsülni Garger Imre bortermelő. Azt azonban ő is elmondta, hogy hatalmas a fagykár náluk is.

A Ság hegy-Kissomlyó Hegyközség alelnöke, Danka Imre is borzasztó állapotokról számolt be: a Ság hegyen 163 hektáron termesztenek szőlőt, a két hullámban érkezett fagy miatt a gazdaságokban alig maradt ép hajtás. Helyenként fagyzugok keletkeztek, így volt, akinél felére, harmadára, vagy 20 százalék körülire tehető a fagykár mértéke. Danka Imre hozzátette, hogy a csütörtök reggeli fagy nemcsak talajmenti volt, hanem felkúszott 1-1,5 méteres magasságig - emiatt ami megfagyott, az száz százalékosan tönkrement. A Ság hegyen a kár aránya - az eddigi felmérések alapján - mintegy 30 százalékos.

Most az összes vasi gazda utolsó reménye a Kárenyhítési Alap: ide a káreseménytől számított 15 napon belül be kell adni az igényt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!