Gazdaság

2014.02.23. 16:00

Regionális kreatív intézet alakult

Szombathely - Megalakult az első Nemzeti Regionális Kreatív Intézet. Az erről szóló megállapodást a Nemzeti Kreatív Intézettel egy, a szervezetet bemutató rendezvényen írták alá az együttműködő partnerek szombaton.

Kupi Györgyi

A megállapodás első – belátható közelségbe került – eredménye lesz a 2015-ös Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának a huszárlaktanyában történő felállítása és üzemeltetése az expó zárása után, 2016. június elsejétől. Ezzel megkezdődhet a laktanya régen várt hasznosítása.

Mint arról már korábban hírt adtunk, a városi képviselő-testület tavaly szeptemberben egyhangú döntéssel azt a határozatot hozta, hogy felajánlja a huszárlaktanya területének egy részét az expó magyar pavilonjának felállítására. A kormány ezt a kezdeményezést elfogadta, a befogadásról szóló megállapodást Szőcs Géza kormánybiztos, dr. Puskás Tivadar polgármester és Fórizs Zoltán írta alá. Lapunk kérdésére Fórizs Zoltán, a világkiállítás magyar pavilonjának megépítéséért és üzemeltetéséért, valamint utóhasznosításáért felelős Carpathia Nemzeti Kreatív Gazdaságfejlesztő és Innovációs Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy a pavilon Szombathelyen történő felállítását központi forrásból finanszírozzák. A hasznosítással 20-30 munkahely jön létre tudományos minősítéssel rendelkező szakembereknek. A napokban megkezdődik az építési engedélyeztetési eljárás a járási hivatalban.

Az intézetet a tudomány, a gazdaság és a társadalmi szervezetek képviselőinek mutatták be. Fotó: Horváth Csaba

Szőcs Géza kormánybiztos hangsúlyozta, hogy azért is fogadták örömmel a város kezdeményezését, mert az expóról „nem úgy kell levonulnunk, hogy lebontunk valamit, aminek állnia kellene." Dr. Puskás Tivadar polgármester szerint a pavilon (amely az országnak a világpiacon is értékes természeti kincseit, vizet, gyógyvizet, bio-élelmiszerek termelésére alkalmas földjét tematizálja), jól illeszkedik a város adottságaihoz is.

A pavilon nemcsak egy épület lesz Szombathelyen, hanem az első lépése a laktanya hasznosításának. Ez lesz ugyanis a helye a Nemzeti Regionális Kreatív Intézetnek, amely elsőként Szombathelyen alakult meg. A Carpathia Kft. Nemzeti Kreatív Intézet márkanév alatt fogja össze a kreatív gazdaságfejlesztési feladatköréhez kapcsolódó szervezeteket és tevékenységeket, országos hálózatba fogva a kreatív gazdaság fejlesztésében részt vevő szervezeteket, tudósokat, magánszemélyeket. Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint azért is Szombathely lett az első regionális központ, mert a kormány hallgat a vasi megyeszékhelyről érkező megszólításokra. Az első ilyen volt a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ létrejötte, amelyet kiemelt járműipari központtá nyilvánított a kormány. A második a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában a mérnökképzés elindítása, amely a gazdaság szereplőinek az igénye, és a régió további gazdasági fejlődésének feltétele. Dr. Hende Csaba hangsúlyozta, hogy a gazdasági élet, a politikai döntéshozók, intézmények – néha egymással is versengő – szervezetek összefogásával, alulról jövő kezdeményezéseit a kormány figyelemmel kíséri és támogatja.

Szőcs Géza kormánybiztos, Puskás Tivadar polgármester és Fórizs Zoltán igazgató aláírja a pavilonról szóló megállapodást. Fotó: Horváth Csaba

A kreatív intézetet tartalommal az egyetem tudományos-szellemi munkájával tölti meg – mondta prof. dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora. Az egyetem is részese lett a megállapodásnak, a kreatív gazdaságot fejlesztő képzéseket terveznek, segítik a kreatív gazdaságban tevékenykedő vállalkozások létrejöttét, „tudás-arénaként" kialakítandó módszertani fejlesztő központ elindításáról szóló megállapodást is aláírtak a NYME Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központjának részvételével.

A kreatív intézet a helyi gazdaság igényeit is kiemelten kezeli, így együttműködik a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központtal, a megállapodást a NYPJMK Nonprofit Kft. Felügyelőbizottságának elnöke, Molnár Miklós alpolgármester írta alá. Az együttműködés részese a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége is, dr. Kondor János és Solt Tamás társelnökök jegyzik a megállapodást.

A járműipari innovációk során megalkotott eszközök gyártására, a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását segítő Egyházmegyei Caritassal foglalkoztatást bővítő egyezményt hoztak tető alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!