Saj(á)tos nézőpont

Nem Répcelak az egyetlen hely, ahol a Besenyei Ferenc egy s-sel írandó, és ahol nem a színész arca ugrik be a név hallatán, de hogy itt így van, az egészen biztos. A répcelaki sajtgyár egykori vezérigazgatójával beszélgettünk az útról, ami az Alföldről Vas megyébe vezette, a városról, ahol több mint két évtizedet töltött, az imádott sajtokról, de leginkább magáról Besenyei Ferencről, akit nemrégiben Répcelak Városért Díszoklevéllel tüntettek ki.

Besenyei Ferenc a nyarakat leginkább az Őrségben tölti. Az Őrségi tökfesztiválon találkoztunk. Fotó: Szendi Péter

A volt vezérigazgatót az Őrségi Tökfesztiválon értük utol, ahol nem meglepő módon egy sajthalom mögött bukkantunk rá. Nem véletlenül. Besenyei Ferenc életében a sajt évtizedek óta meghatározó, és ez ma sincs másképpen. Olyannyira nincs, hogy amikor ezeket a sorokat olvassa, ő éppen az Országos Sajtmustrán zsűrizi a sajtokat.

Pedig az iskolai évek alatt még szó sem volt sajtokról, sőt ami azt illeti, később sem. A gépészmérnök-közgazdász és vállalatszervező végzettséggel rendelkező 28 éves fiatalember - annak ellenére, hogy biztos állása volt - a rendszerváltáskor nem tudott ellenállni a privatizáció nyújtotta lehetőségeknek, és privatizációs biztosnak jelentkezett. A szerződésében azt kellett vállalnia, hogy legalább három vállalatot kell átvezetni a piacgazdaságba, majd értékesíteni. A harmadik vállalat a répcelaki sajtgyár volt, itt pedig annyira meg voltak elégedve vele a tulajdonosok, hogy megkérdezték, maradna-e. Maradt.

Véletlenül lettem sajtos - mondja Besenyei Ferenc. Pedig nagy árat kellett fizetnie. A privatizációs szerződés ugyanis azt tartalmazta, hogy bárhová küldhetik az országban, ő azonban Tatabányán élt, sőt, ami azt illeti, a főhadiszállása most is ott van. A családi tanács, köztük a két fia, úgy döntött, nem akarnak költözni. Meg persze mit lehet tudni, talán csak egy-két évig tart majd ez az egész. 22 évig tartott. Vezetésével a sajtgyártás minőségi átalakuláson ment át, megújult a teljes géppark, és a gyártási technológia is. A látványos sikerekhez kellettek az ott dolgozó emberek és a mindenkori városvezetés hozzáállása is - hangsúlyozza Besenyei Ferenc, akinek sikerült elérnie, hogy a gyárban kapható fizetések az élelmiszeriparban kapható bérek felső tíz százalékába tartozzanak. Hosszú ideig csak hétvégente járt haza. Persze nem mindig Répcelakról, egy vezérigazgatónak ugyanis sokat kell utaznia, főleg hogy Zalaegerszegen és Veszprémben is voltak gyáregységek, a tárgyalásokat pedig leginkább a fővárosban bonyolították, de utazott a tejtermelőkhöz is. Így szeretett bele az Őrségbe, ahol mostanában a nyarakat tölti.

Besenyei Ferenc már nem igazgató, ő döntött így, mert mint mondta, ki akarja még próbálni magát másban is. A gyárból alig akarták elengedni, féltek, túl sokat veszítenek, ha elmegy. Bár azt hihetnénk, az egykori igazgató mindennap eszik sajtot, de ez nincs így, inkább azon van, hogy a magyarok egyenek többet. Van is fejlődés, már nem csak a trappista sajt létezik az embereknek. Ő leginkább a kéksajtokat szereti, de sajnos mivel kevés hasonló ilyen ember él az országban, magyar gyárak nem gyártanak ilyen sajtot, amit kapni lehet, az mind külföldi. A fentiekből jól látszik, hogy Besenyei Ferenc sokat tett a magyar sajtokért. És hogy mit adott Répcelak a sajtgyártásnak? A bölcsőjét.