Gazdaság

2014.11.27. 13:35

Több száz új álláslehetőség Szentgotthárdon

Szentgotthárd - A 2010-esnél több, mint háromszorosára kívánja növelni dolgozói létszámát az Opel szentgotthárdi gyára rövid időn belül. Erre jó esélye van, hiszen biztos megélhetést, jó munkahelyi légkört garantálnak dolgozóik számára.

Peltzer Géza

– 2010 végén még csak hatszáz fő dolgozott a gyárban, a Flex motorgyár projektek beindulása után ma már több, mint 1300-an vagyunk, és 2015 végére több, mint 1800-an leszünk – tudtam meg Tóth Edinától, az Opel Szentgotthárd személyügyi osztályának koordinátorától – Folyamatosan emelkedik a termékeink iránti kereslet, ezért a szellemi és a fizikai dolgozók létszámát is folyamatosan bővítjük.

A Flex motorgyár hatalmas lökést ad a gyárnak. Felfutott a rendelésállomány, növelni kell a kapacitást. Fotó: Czika László

– Fizikai területre elsősorban szerelősori operátorokat, gyártósori operátorokat és karbantartókat keresünk. Az első munkakörben az elvárás a szakmunkás végzettség – bármely szakmában – folytatja a szakember. A gyártósori operátor esetében kifejezetten fémipari végzettségre van szükség: forgácsoló, esztergályos vagy más vasas szakmára, amelyben középfokú végzettséget lehet szerezni, de várunk akár autószerelőket is, akiket később műszaki belső képzés során készítünk fel erre a feladatkörre. Emellett mechanikus és villamos karbantartó munkakörökbe is keresünk középfokú végzettségű dolgozókat, például mechanikai műszerész, gépgyártás-technológus, gépipari technikus vagy géplakatos, illetve villanyszerelő végzettséggel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!