Gazdaság

2016.04.24. 13:37

Van olyan vasi falu, ahol minden ötödik munkaképes ember állást keres

Nőtt Szombathelyen és Vas megye egészében is a munkanélküliség havi összehasonlításban. Éves összevetésben kicsit jobb a helyzet. Mindegyik mutatót árnyalja, hogy városi szinten egy év alatt ezer fővel, megyei szinten, több mint 5 ezer fővel csökkent a munkaképes korú lakosság.

Bakos Ágnes

Mintegy kilencszáz fővel több a regisztrált álláskereső Vas megyében, mint egy hónappal ezelőtt - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat most közzétett, első tavaszi jelentéséből. A március 20-ai állapotot mutatja az összesítés. Eszerint 6 ezer 99 munkanélküli van a megyében. Egy hónappal korábban 5 ezer 184 személy szerepelt a regiszterben. Egy évvel korábbra visszatekintve még mindig jónak tűnik a helyzet, hiszen tavaly tavasszal 6 ezer 595 álláskeresőt tartottak nyilván Vas megye területén. Úgy már kevésbé jó a mutató, ha azt is hozzávesszük, hogy tavaly ilyenkor 179 ezer 461 munkaképes korú lakossal számoltak a megyében, most pedig 174 ezer 128 fővel. Idén február végén 177 ezer 418 munkaképes korú lakosa volt Vas megyének - vagyis éves szinten több mint 5 ezer fős a csökkenés, havi összehasonlításban 3 ezer.

Az arányok három százalék körüliek: a legfrissebb adatok szerint 3,5 százalékos vasi relatív munkanélküliséget mutatnak. Egy hónappal korábban 2,92 százalékos, egy  évvel korábban 3,67 százalékos volt a relatív arány.

Grafika: Tóth Szabolcs

Hasonló a szombathelyi tendencia is. A legújabb összegzés 1527 munkanélkülit mutat, egy hónappal korábban 1375 álláskereső szombathelyit tartottak nyilván, egy évvel korábban 1741-et - vagyis 152 fővel nőtt a szombathelyi munkanélküliek száma. Érdemes egy pillantást vetni a munkaképes korú lakosság számának alakulására is: ez 52 ezer 401 fő a legutóbbi összegzés szerint. Egy hónappal korábban 52 ezer 747 volt, egy évvel ezelőtt pedig még 53 ezer 405 fő. Vagyis egy év alatt ezer szombathelyi munkaképes korú lakos „tűnt el". Az arányokat nézve: most 2,91 százalékos a szombathelyi relatív munkanélküliségi mutató. Egy hónapja 2,61 százalékos volt, egy évvel ezelőtt pedig 3,26 százalékos. Két vasi település mutat rendkívül magas munkanélküliségi rátát. Szaknyér „vezet" a megyében: a 31 munkaképes korú lakosra hat álláskereső jut, ez 19,35 százalékos relatív munkanélküliséget jelent. Érdekesség, hogy tavaly ugyanekkor szintén hat álláskereső szaknyérit tartottak nyilván, csak akkor még 33 volt a munkaképes korú lakosok száma, vagyis alacsonyabb, 18,18 százalékos volt a település relatív mutatója.

A friss statisztika szerint második a sorban Hegyhátszentpéter. A település 73 munkaképes korú lakosára 13 regisztrált álláskereső jut, ezzel 17,81 százalékos munkanélküliséget jegyez a falu. Tavaly ugyanekkor még 95 munkaképes korú hegyhátszentpéterire 11 álláskereső jutott. Ez 11,58 százalékos munkanélküliséget jelentett - és nem mellékesen „eltűnt" 22 felnőtt lakos a településről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!