Gazdaság

2017.06.28. 17:30

Veszélyben 250 munkahely az IQor-nál?

SZOMBATHELY A hírek szerint év végéig megszűnik az iQor egyik üzletága. Az alkalmazottak munkahelyük elvesztésétől tartanak.

Tóth Kata

Több forrásból eljutott lapunkhoz a hír, hogy a város egyik meghatározó munkáltatója, az iQor év végéig több száz alkalmazottjától készül megválni. Tudomásunk van arról is, hogy a HP-nyomtatók szervizelésével foglalkozó üzletág mintegy 250 dolgozójáról van szó. Állítólag néhány hete a gyárban összehívták az érintett munkavállalókat, és közölték velük, Csehországba költözik az üzletág. A bejelentés rányomta a bélyegét a hangulatra, az alkalmazottak munkahelyük elvesztésétől tartanak.

Az iQor a megyeszékhely egyik meghatározó munkáltatója: ezer embert foglalkoztatnak Fotó: Nagy Jácint

Hogy tisztán lássunk az ügyben, dr. Grünwald Imrét, az iQor személyzeti és ügyvezető igazgatóját kerestük meg kérdéseinkkel: megerősíti vagy cáfolja-e a hírt, érint-e, és ha igen, hány főt és mikor a leépítés. Szerettük volna megtudni, milyen jelentőségű és volumenű ez az üzletág a szombathelyi gyárban. Kíváncsiak voltunk arra is, mi az oka annak - ha igaz a megszüntetés híre -, hogy az üzletág befejezi az itteni tevékenységét. Min múlik az, hogy realizálódik-e a tervezett megszüntetés és áttelepítés, illetve hogy történt-e előrelépés, hogy ne kerüljön sor csoportos létszámleépítésre.

Dr. Grünwald Imre Fotó: iQor

Dr. Grünwald Imre levélben válaszolt kérdéseinkre, kérve annak tudomásulvételét, hogy az iQor a partnereivel kapcsolatos részleteket a vállalati szabályzatuk alapján nem kommunikálja. Ennek megfelelően nem nyilatkozott arról, hogy melyik üzletágukat érintené a leépítés.

Az ügyvezető ugyanakkor megerősítette, hogy az iQor Global Services Hungary Kft. 2017. május végén hivatalos értesítést kapott partnerétől, miszerint a cég áthelyezi üzletét egy másik vállalathoz. Az áttelepítés várhatóan ez év decemberében fejeződik be. Dolgozóikat erről a tényről tájékoztatták. Grünwald Imrétől megtudtuk, cégük menedzsmentje hangsúlyozta a munkatársak számára, hogy az üzletvesztés nem jár csoportos létszámleépítéssel sem most, sem az elkövetkezendő időszakban.

Partnerük jelezte, hogy részéről a lépés corporate (vállalati) szintű, stratégiai döntés volt, amelyet semmilyen formában nem befolyásolt az iQor teljesítménye. Az ügyvezető azt is elmondta, menedzsmentjük gőzerővel dolgozik új üzletek megszerzésén: többek között tárgyalásokat folytatnak számos meglévő vevővel további üzleti lehetőségek bekapcsolásáról. Az ezzel kapcsolatos fejleményekről azonban szerinte korai lenne beszélni.

Fotó: Nagy Jácint

Az amerikai tulajdonban lévő, globálisan működő nagyvállalat magyarországi központja Szombathelyen van: a város egyik meghatározó munkáltatójaként jelenleg mintegy ezer embert foglalkoztatnak: a „high-tech" elektronika területén az értékesítés  utáni piacon nyújtanak  terméktámogatást partnereiknek. A cég bekapcsolódott a Szombathelyen zajló duális gépészmérnökképzésbe, felelős munkáltatónak vallja magát és fontosnak tartja a munkavállalói bevonáson alapuló vállalati kultúrát, a helyi közösségek támogatását és a környezettudatos működést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!