Gazdaság

2016.08.30. 18:26

Vonatra a kamionnal

Megyei körkép - A Vas megyei kamionforgalmat is vasútra terelné az illetékes fuvarozó vállalat.

Turbók Attila

A megye észak-keleti részét sújtó közlekedési káosz egyik megoldása lesz az ősszel átadandó M86-os gyorsforgalmi út, ám a napjainkban is egyre nagyobb kamion forgalom növekedési ütemének ismeretében egyéb megoldások is szükségesek lehetnek. A területen illetékes vasúttársaság kedvező földrajzi fekvéséből adódóan kelet-nyugati irányú fordítókorong funkciót szerzett az áruszállításban, de emellett beszállna az európai észak-déli irányú áruszállításba is. Ezen irányú áruszállítás nagy része jobbára a magyarországi utakon zajlik, nagymértékű környezetterhelést okozva például a Csorna - Szombathely - Letenye szakaszon is.

A vasúttársaság terve összhangban áll azzal, hogy anyavállalata infrastruktúra-beruházásai épp e tengelyre összpontosulnak. A cég továbbá szeretné a legnagyobb forgalmat a közútról a vasútra terelni, miután utóbbinak alacsonyabbak a költségei.

A jelek azonban mást mutatnak, az év első felében 11 százalékkal kevesebb árut fuvarozott a cég, mint az egy évvel korábbi időszakban. A visszaesést a menekültválság okozta fennakadásokkal (idomeni határhelyzet, terelő útirányok), Románia határtechnológiai problémáival, valamint a hazai és a délkelet-európai pályafelújításokkal magyarázzák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!