Gencsapáti

2017.06.20. 17:45

Háromszoros jó hír Gencsapátinak

Több mint 260 millió forintot nyert a település, háromból három fejlesztési pályázatot adtak be sikerrel.

Cseszkó Tamás

- TOP-on vagyunk, hiszen háromból három pályázatunk nyert - így kommentálta Bodorkós Ferenc, Gencsapáti polgármestere a napokban közzétett jó híreket, amelyek nagyban meghatározzák a falu fejlesztési irányait.

A település első embere elmondta, 50 millió forintot nyertek a helyi óvoda felújítására. - Kinőttük az intézményünket, most meg is toldjuk az épületet - összegezte a polgármester, hozzátéve, hogy a most kapott támogatás hatalmas előnyt jelent, hiszen a hatvanéves komplexum kaphat új ruhát.

Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője és Bodorkós Ferenc, Gencsapáti polgármestere. Több mint 260 millió forint fejlesztési forráshoz jut a falu
Fotó: Ohr Tibor

125,9 millió forintot nyertek a szociális épület rendbetételére, itt teljes felújításra lesz lehetőség. Akadálymentesítés, hőszigetelés, nyílászáró- és padozatcsere szerepel a tervek között, a cél, hogy egy, a településképet meghatározó szociális intézményt kapjon Gencsapáti. Bodorkós Ferenc hangsúlyozta, jelenleg nappali ellátás, szociális étkeztetés és házi segítségnyújtás működik itt, de szeretnék kiegészíteni magasabb szívonalú szolgáltatásokkal a kínálatot.

84,3 millió forintból valósulhat meg az általános iskola energetikai korszerűsítése, megoldódik például a tető és a külső homlokzat hőszigetelése is.

Bodorkós Ferenc hangsúlyozta, mindhárom intézmény esetében a tetőre szerelt napkollektorok biztosítják majd a melegvíz-ellátást, ami jelentős megtakarításokkal jár.

- Összesen több mint 260 millió forintból fejlődhet Gencsapáti - értékelte Ágh Péter országgyűlési képviselő a jó híreket. Mint mondta, a mostani támogatásnak köszönhetően évtizedes problémák oldódhatnak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!