Haladás

2014.04.14. 15:42

Görcs nélkül játszhatnak

Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője úgy véli, játékosai eddigi teljesítményükkel megalapozták azt, hogy a hátralévő mérkőzéseken (is) nyugodtan futballozhatnak.

Pum András

"Győzelmével a Haladás feljött a harmadik helyre. Most reklám, de ne menjenek sehová, mert utána a Ferencváros meccsével folytatjuk" - hallhattuk a Harmadik Félidő című műsor vasárnap esti kiadásában a Szombathelyi Haladás-Honvéd (2-0) meccs összefoglalóját követően.

Túlzás lenne tehát azt állítani, hogy a sportműsor szerkesztőinek ingerküszöbét megzavarta volna a szombathelyi gárda remek tavaszi szereplése, az, hogy a Hali két ponttal megelőzve a tekintélyes költségvetésből gazdálkodó Videoton-Diósgyőr-FTC triót a harmadik helyen tanyázik. És ne felejtsük el, hogy a második Győri ETO csupán három egységre van Halmosiék előtt. De a tévében elhangzott nyúlfarknyi méltatásnál nagyobb bajunk ne legyen, másrészt azt se felejtsük el, ha a Haladás neve elhangzik a televízióban, a stúdióban ülők kivétel nélkül méltatják a zöld-fehérek teljesítményét.

Artner Tamás, a csapat vezetőedzője azonban változatlanul a Földön jár, nem beszél hókuszpókról, arról, hogy most aztán nincs megállás, irány az Európa-liga.

- Szinte minden meccsen az volt a tervünk, hogy a találkozó elején nekiugrunk ellenfelünknek, más kérdés, hogy ebből mikor mennyit sikerült megvalósítanunk - fogalmazott Artner Tamás. - Egész héten arra készültünk az edzéseken, hogy tudnánk nyomás alatt tartani a kispestieket. Nem szerettük volna hagyni, hogy nyugodtan játszanak. Ez be is jött, az első perctől kezdve - főleg a bal oldalukon - olyan támadásokat vezettünk, olyan agresszívak és gyorsak voltunk, hogy a vendégek nem tudtak mit kezdeni velünk. Könnyen védőik mögé kerültünk, megszereztük a vezetést, és további gólokat lőhettünk volna. Ez ugyan bőven benne volt a meccsben, mégsem sikerült az első félidőben tovább növelnünk előnyünket. Azonban az általunk diktált tempót nem lehet kilencven percen keresztül bírni. Ugyanis voltak olyan játékosok, akik ilyen-olyan okból edzéseket hagytak ki, Halmosi Péter például két-három hete nem tud kilábalni betegségéből, még most is antibiotikumokat szed. Lehetett látni rajta, hogy a végére kicsit elfáradt, ezért cseréltem le. Schimmer Szabolcs pedig még nem volt olyan állapotban, hogy kezdőként számíthassak rá. Visszatérve a végeredményre: miután végig uraltuk a mérkőzést, egyáltalán nem forgott veszélyben a győzelmünk

- Sokak szerint tavasszal most játszottunk a legjobban.

- Egyetértek, én is így látom, nagyon jól mentek a fiúk.

Jellemző kép a vasárnapi meccsről: Fehér talpon, a Honvéd játékosa a földön. A Haladás nem adott esélyt a piros-feketéknek. Fotó: Horváth Csaba

- Egy kicsit sem görcsöltek a meccs előtt a játékosok? Hiszen ahogy korábbi nyilatkozatában említette, a Honvéd-mérkőzés vízválasztó volt a végső helyezés szempontjából.

- A fiúk eddig már olyan teljesítményt nyújtottak, olyan pozícióban vannak, hogy nincs miért görcsölniük. A vezetőség elvárása az egyszámjegyű helyezés elérése a bajnokság végére, ez ugye biztosan meglesz. Ahogy mondtam is korábban, hatodiknál hátrább már nem végzünk. Sőt, úgy fest, alaposan túlszárnyaljuk az elvárásokat.

- Hrepka Ádám remekül muzsikált jobb oldali középpályásként. Megvan az új posztja a korábbi támadónak?

- Az egyértelmű, hogy Hrepka úgymond "tud futballozni", így a támadónégyesben bárhol tudjuk használni. Ádám a jobb oldalról többször is jól indult el befelé, de azt nem lehet kijelenteni, hogy ezentúl mindig ott szerepel majd. Mindenesetre az is bebizonyosodott, hogy Radó András elöl életveszélyes, a Honvéd ellen is nagyon élt a fiatal támadó. De az egész csapattal elégedett voltam, különösen az első félidőben játszottak remekül a fiúk, akkor egyáltalán nem volt gyenge pontunk. Senkit sem akarok tehát kiemelni, le a kalappal a srácok előtt. 2003-ban alakult újjá a klub, a mostani játékosok közül sokan már akkor is itt voltak. Így Rózsa Dániel, Schimmer Szabolcs, Guzmics Richárd, Nagy Gábor, Tóth Péter, és a Rohonci úton nevelkedett Halmosi Péter is már több éve annak, hogy visszatért. És akadnak, akik bár nem szombathelyi születésűek, de régóta nálunk futballoznak. Most már csak olyan labdarúgók vannak az öltözőnkben, csak azokat tartottuk meg, akik arra érdemesek.

- Ha már a labdarúgóknál tartunk, hogy vannak a korábbi sérültek, betegek?

- Schimmer sokat kihagyott, még nincs százszázalékos állapotban, de napról-napra erősebb lesz. A Honvéd-meccs hosszabbításában remek passzt adott Radónak. Dvorschák Gábor már jó állapotban van, és reményeink szerint egy-két hét múlva Devecseri Szilárd is játékra jelentkezhet. Örömteli, hogy egyre többen vagyunk.

- Milyennek látja a hátralévő hat meccset?

- Egyelőre a Kaposvár ellen készülünk, ami nagyon fontos összecsapás lesz. Szerencsére eltiltás miatt senki sem hiányzik majd a szombati meccsen. A többi bajnokink sem lesz sétagalopp, hiszen játszunk a kiesés ellen harcoló Mezőkövesddel és Pakssal, és megmérkőzünk még a dobogóra hajtó FTC-vel és Diósgyőrrel. Kemény meccsek várnak tehát ránk, mivel ellenfeleink számára szintén nagy téttel bírnak ezek a találkozók. De nekünk is van miért küzdenünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!