Haladás

2016.08.13. 21:17

Bosnjak Predrag szerb tippjei

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás 30 esztendős védője, a szerb-magyar Bosnjak Predragtól tuti szerb tippeket kértünk.

Pum András

A szabadkai születésű, egyszeres magyar válogatott Predrag Bosnjak pályafutását a Vojvodinában kezdte, és ugyan az ifjúsági csapatban rendszeresen futballozott, a felnőtteknél nem szerepelt. Ellentétben a Kikinda és a Novi Sad (Újvidék) gárdájában, utóbbitól szerződött 2010 telén Magyarországra. A Haladáshoz 2013 nyarán igazolt, majd egy évre rá az FTC-hez szerződött, ám onnan újabb egy esztendő elteltével ismét a Rohonci útra igazolt.

– Fiatal koromban több külföldi meccsre is eljártunk, voltam Marseille-ben, Manchesterben is – mondta Bosnjak. – Mostanság az edzések és a Haladás-meccsek miatt erre nincs időm. Kedvenc külföldi csapatom a Manchester United, régóta szorítok a Vörös Ördögöknek. Kedvenc futballistám pedig Patrice Evra. Hosszú évekig futballozott a Unitedben, ráadásul hozzám hasonlóan bal oldali védő. Érthető tehát, hogy csodáltam a játékát.

Bosnjak természetesen figyelemmel kíséri szülőhazája első osztályú bajnokságát is.

Partizan Beograd (11.)–Csukaricski (12.) (Vasárnap, 17.00)

A Partizan a vártnál jóval gyengébben kezdte a bajnokságot, új edzője van, lehet, hogy még nem állt össze a csapat. Ráadásul sok fiatal szerepel a belgrádiaknál, míg a rutinosabb futballistáik sérültek. Ami a Csukaricskit illeti, a Videoton ellen elvérzett az Európa-ligába, ennek ellenére jó csapatnak tartom. Az utóbbi néhány évben erősödtek meg, tehetős tulaj érkezett a klubhoz, ami meg is látszik az eredményeiken. Úgy gondolom, jó esélyük lesz a Partizan ellen.Tippem: x, 2

Radnicki Nis (5.)–Crvena Zvezda (1.) (Vasárnap, 19.00)

Az egykori legendás játékos, Dragan Sztojkovics Nisben született, a helyi csapatban játszott először, innen igazolt a Crvena Zvezdához. Tehát annyira nem kedvelik Nisben a Zvezdát,, tavaly is megizzadtak a fővárosiak ellenük, egyszer sem sikerült legyőzniük ellenfelüket. Ráadásul a korábban Győrött is futballozó Ibanez Törökországba igazolt és mivel a Zvezda még áll az Európa-ligában, lehet, hogy inkább a nemzetközi kupára koncentrál. A Nis viszont nagyon motivált lesz.Tippem: x

Vojvodina (4.)–Javor (10.) (Vasárnap, 20.00)

A Vojvodinában nevelkedtem, így már csak a szívem is azt mondja, hogy otthon marad a három pont. Remek edzőjük van az újvidékieknek és az anyagi hátterük is stabil. A Javor két éve jutott fel az elsőosztályba, szerintem érvényesül a papírforma.Tippem: 1

Mladost (7.)–Napredak (9.) (Vasárnap, 20.00)

A Napredak sokkal jobb csapat, jobb játékosai vannak, szerintem nyer a Mladost ellen.Tippem: 2.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!