Haladás

2016.06.23. 18:14

Sokat érő Bundesliga-tapasztalat

A távozó Németh Roland másodedző helyett a tíz évig Németországban futballozó és edzősködő Gál István csatlakozott a Haladás NB I-es labdarúgócsapatának szakmai stábjához.

Pum András

A 41 esztendős, szentesi születésű Gál István idehaza a REAC-ban futballozott, majd tíz évvel ezelőtt Németországba szerződött, ahol több alacsonyabb osztályú együttesnél is játszott. Ezt követően a Bundesliga 2-ben szereplő Armina Bielefeld szakmai stábjában dolgozott, ám Mészöly Géza hívó szavára – immáron másodedzőként – a Szombathelyi Swietelsky–Haladást segíti.

– Annak idején Mészöly Géza csapattársam, majd edzőm volt a REAC-ban, megkeresett, hogy lenne-e kedvem segíteni szombathelyi munkáját – mondta Gál István. – Elgondolkodtam, mert noha élő szerződésem volt Bielefeldben, magánéleti problémáim miatt már egy ideje fontolgattam a hazatérést. Másrészt hiába volt meg Németországban a legmagasabb edzői képesítésem, nehéz volt nívós csapathoz kerülni – rengetegen vártak állásra. Annak idején 2006-ban a REAC-ból kerültem ki Bielefeldbe, egy darabig még futballoztam, de a második esztendőtől már tudatosan készültem az edzői pályára. A Bundesliga 2-ben szereplő Armina Bielefeldnél az első csapat mellett dolgoztam, a stábommal az U-17-es korosztály alattiakért feleltünk és hozzánk tartozott az U-23-as együttes. A sérült, eltiltott futballisták nálunk, az U-23-ban szerepeltek, gyakorlatilag rendszeresen az első csapat vezetőedzőjének keze alá dolgoztunk. Sokrétű volt a munkám: játékosokat is figyeltem, véleményeztem. Nem akarom az észt osztani, és sokan elmondták már: a német futball mindenben a magyar előtt jár, óriási a különbség. Ami a Haladást illeti, habár nemrég óta vagyok itt, látni, hogy ideálisak a körülmények, jól szervezett a klub, sok tehetséges, akadémiai képzést kapott fiatal és sok tapasztalt futballista alkotja a keretet. Egykor játékosként imádtam a Rohonci úton a Haladás ellen futballozni, rengeteg szurkoló előtt, rendre remek hangulatban léptünk pályára. Hiszem, hogy Bundesliga-tapasztalatommal tudom segíteni a Haladást.

Gál István Bielefeld után a Haladásnál dolgozik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!