Haladás

2014.04.04. 17:15

Ajándékgólok a Haladásnak?

Benczés Miklós és Artner Tamás értékelte a Puskás Akadémia-Szombathelyi Haladás (1-2) mérkőzést. A hazai edző szerint mindkét gólt ők hozták össze a vasiaknak.

Pum András

Benczés Miklós: - Kulcskérdés, hogy a középpályán ki tudja birtokolni a labdát, ráerőltetni az akaratát az ellenfélre, és bár valóban voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, amikor ebből jobban jöttünk ki, de két gólt összeszerencsétlenkedtünk a Haladás számára. Gyakorlatilag ezzel nyert az ellenfelünk. Pedig Cicó lőtt egy csodálatos gólt, amely azonban ma sajnos nem ért három, sőt egy pontot sem. Távoli lövésekből több lehetőségünk is volt, és a kilencvenedik perc után két Szekeres-helyzet is volt, amivel megragadhattuk volna legalább az egyik pontot. Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből, mert voltak bőven tanulságai. Aki látta, tudja, hogyan estek a kapott gólok. Az egyik szögletből, amire felkészültünk, kiadtam mindenkinek, ki a párja, mégsem ugrottunk föl fejelni az ellenfél játékosával. A másikat egy hosszú indításból kaptuk, aminél Fábio nagyon rosszul helyezkedett, beengedte maga elé Németh Máriót. Szóval, nagyon könnyen elkerülhető gólok voltak. Guzmics nagyon jól semlegesítette Tischlert, kemény kezekben voltak a támadóink, de ettől függetlenül több elmozgást, szélességi mozgást vártam volna tőlük.

Artner Tamás: - Büszke vagyok a fiúkra. Sajnos a végét megint nehézzé tettük saját magunknak, előtte már el kellett volna döntenünk a mérkőzést. Tudtuk, hogy labdabiztos csapat ellen játszunk, amely jó erőket mozgósít előrefelé, viszont nem védekezik olyan jól. Erre készültünk a héten, és ez be is jött, mert a labdaszerzések után gyorsan át tudtunk menni támadásba. Megvoltak a lehetőségeink, a második félidőben, kettő-egyes vezetésünknél be kellett volna lőnünk a harmadik gólunkat. Nem sikerült, és a vége meleg lett, mert amikor egy csapat elkezd ívelgetni, hektikussá válik a játéka, akkor a lepattanókból bizony lehet gond. Nagy Gabi a végén csodálatosan kifejelte a labdát a kapu torkából. Emberfölényben meg kellett volna tartanunk a labdát, elkérni, de nem mertünk futballozni. Ha elkezdtünk volna futballozni, akkor érzésem szerint ki tudtuk volna bontani az ellenfelet. Ehelyett kapkodtunk, és ebből ez következik. Ezt csináltuk Pápán is, nem döntöttük el a meccset. Ott megbüntetett minket a sors, most hál’istennek nem. Guzmics Ricsi Magyarország egyik, ha nem a legjobb belső védője, hetek óta nagyon jó formában, jó állapotban futballozik, remélem, ott tud ragadni a válogatottnál is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!