Haladás

2016.05.22. 09:19

Nívós edzőtovábbképzés az Illés Akadémián

Pacsi Bálint szakmai igazgató vezetésével a régió több mint félszáz utánpótlás-trénere vett részt az edzőtovábbképzésen.

Pum András

A tavalyi évben Pacsi Bálint, az lllés Béla Football Akadémia szakmai igazgató ötlete alapján létrehozott és azóta 23 egyesület által működő partneregyesület hálózat 56 edzője vett részt az Illés Akadémián rendezett rendkívül színvonalas futballedző továbbképzésen.

Elméleti és gyakorlati bemutatók mellett interaktív beszélgetés zárta a kurzust, ahol a résztvevők betekintést nyerhettek az Illés Akadémia szakmai munkájába és képzési filozófiájába. A továbbképzés célja, hogy a Vas megyében és régióban dolgozó egyesületek szakmai vezetői, edzői információkhoz jussanak a legújabb módszertani és gyakorlati újdonságokkal kapcsolatban. Az elméleti előadáson Pacsi Bálint mindenki figyelmét lekötő prezentáció segítségével osztotta meg a résztvevőkkel a barcelonai tanulmányútján szerzett tapasztalatait.

A gyakorlati bemutatón főleg nyomás alatti technikai és taktikai játékokat láthattak az edzők. Az U10-eseknél Somfalvi Péter és Somfalvi Csaba edzők, az U13-asoknál Pacsi Bálint és Szekér István, az U15-ösöknél Bánfalvi Attila és Bánfalvi Zsolt vezetésével mutatták be a fiatalok a gyakorlatokat.

A továbbképzés anyagát a jelenlévők e-mailben megkapták ezzel is segítve mindennapi munkájukat a pályán. A következő alkalom - amikor betekinthetnek az Illés Akadémia szakmai munkájába - előreláthatólag ősszel lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!