Haladás

2014.10.16. 11:01

Ünneprontásra készül a Haladás

A labdarúgó NB I. 11. fordulójában pénteken19 órakor (TV: Sport1) az utolsó előtti Haladás a sereghajtó Dunaújváros vendége lesz. A két csapat között hat pont a különbség.

Pum András

A Haladás ellen avatja villanyvilágítását az újonc Dunaújváros együttese, amely ennek hiányában eddig valamennyi találkozóját idegenben játszotta. Pontosabban a Pápa (1-1) ellen, Székesfehérváron ők voltak a pályaválasztók, de ez nem ugyanaz, mintha Dunaújvárosban lett volna a meccs. A piros-fehérek a Pápán kívül Kecskeméten és Nyíregyházán – egyaránt 0-0 – játszottak döntetlent, hét bajnokin kikaptak, a mezőnyben egyedüliként még nem nyertek. Ráadásul egy játékosuk jogosulatlan szerepeltetése miatt egy pontot levontak tőlük, így csupán két pontjuk van.

A Haladás felszállóágban van, az FTC elleni idegenbeli gólnélküli mérkőzés után legutóbb a Pápát verte 2-0-ra.

- Az ünneplő gárdák számára az avatómeccsek általában nem szoktak jól elsülni, lehet, hogy most is így lesz - mondta Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője. - Persze mi nem ebben, hanem magunkban bízunk. Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, amely meghatározhatja további sorsunkat. Az újvárosiak a hazai pálya hiánya miatt eddig nagyon nehéz helyzetben voltak, emiatt állnak az utolsó helyen, mert egyébként stílusos, támadófocit játszanak. Ehhez megvannak a megfelelő embereik. Böőr, Nikházi, Orosz, Thiago, Józsi és Perics egyaránt veszélyes futballista. Arra számítok, hogy ellenünk is támadnak, keretük nem alkalmas arra, hogy védekezzenek. A Győr és a Puskás Akadémia ellen például peches vereséget szenvedtek. Ami minket illet, csapatom nagyon jól dolgozott a héten, fegyelmezetten edzettek a fiúk, játékban is sokat fejlődtek. Kezdünk összeállni, pontot, pontokat várok Dunaújvárosban. Halmosi Péter eltiltott, Németh Márió sérült,  Andriy Jefremovnak megérkezett a játékengedélye, kispados lesz.

Összeállítás: Rózsa - Schimmer, Fehér, Devecseri, Katona - Jagodics, Iszlai - Gaál, Radó, Nagy O. – Rocchi.

Cserék: Gyurján M., Dvorschák, Jefremov, Kopúnek, Gyurján B., Szakály, Városi.

Nagy Olivér eddig egy gólt szerzett a bajnokságban. Fotó: Unger Tamás

A mérkőzést Solymosi Péter vezeti, segítői Kispál Róbert és Horváth Róbert.

Vörös Csaba technikai vezetőtől megtudtuk, a csapat péntek délben indul útnak, 14 órakor Veszprémben ebédel. 17 órakor érkezik Dunaújvárosba. A Hali tiszta szürkében lép pályára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!