Haladás

2014.07.25. 20:02

Erős ellenfél a Haladás

Az Újpest edzője, Nebojsa Vignjevics és a volt Haladás-játékos, Nagy Gábor nyilatkozott a szombat esti kilátásokról.

haladas.hu

- Már bajnoki ritmusban volt az edzések a hét folyamán, a Videoton elleni döntetlen után már csak a szombati szezonnyitóval foglalkoztunk - mondta Nebojsa Vignjevics az ujpestfc.hu oldalon. -  Azok a játékosok, akik eddig csatlakoztak a csapathoz már jól beilleszkedtek, számítok arra, hogy élesben is jó teljesítményt nyújtanak majd. Örültem, hogy a Szuperkupával együtt egy tétmeccs is bekerült a felkészülési programunkba, mert teljesen más egy téttel bíró összecsapás pszichológiája, mint egy edzőmérkőzésé. A DVSC elleni meccsnek köszönhetően a keretből már szinte mindenki legalább egyszer átérezhette a szezon előtt, hogy mit jelent Újpest-mezben játszani és a táborral együtt örülni a győzelemnek!  A Haladás az elmúlt szezonban nem véletlenül ért el jó eredményeket és biztos vagyok abban, hogy a távozók ellenére is erős ellenféllel nézünk majd szembe. Biztosan a három pontra törekednek majd hazai pályán, de természetesen mi is győzelemmel szeretnénk kezdeni a bajnoki szezont. Sérülés miatt Kabát Peti még nem tud pályára lépni, rajta kívül a többiekkel tudok számolni a csapat összeállításakor.

- Nagyon jól érzem magam a csapatnál, csak pozitívumokat tudok mondani - nyilatkozta az Újpest hivatalos honlapján Nagy Gábor.  - Barátságosan fogadtak a többiek, ennek köszönhetően hamar sikerült beilleszkednem. Rajtam kívül is érkeztek még újak és mi is halljuk, hogy a vezetőség további erősítéseket tervez augusztus végéig, szóval alakul a csapat. A Szuperkupa-győzelem mindenkit feldobott felkészülés közben, és úgy gondolom, hogy a Sóstói Stadionban játszott Videoton elleni 1-1-es sem volt rossz eredmény, szóval ezekből a meccsekből kiindulva bízom benne, hogy sikerül maximálisam megvalósítani vezetőedzőnk elképzeléseit Szombathelyen is. Azt gondolom, hogy az említett meccseken, vagy akár a Mechelen ellen is stabilan játszott a csapat, mezőnyben felvettük a versenyt ezekkel az erős együttesekkel, de a befejezéseken még csiszolni kell. Bízom benne, hogy a Haladás ellen már ezzel sem lesz gond. Nyilván, nekem kicsit azért furcsa lesz a vendégöltözőből kiindulni a pályára, hiszen egy évet leszámítva csak Szombathelyen játszottam. Sokan távoztak a Haladás tavalyi kezdőjéből, ezért megmondom őszintén, nem mernék pontosan arról beszélni, hogy milyen játékerőt képviselnek most, de az tény, hogy a Rohonci útra általában azért nem győzni jártak eddig az ellenfelek. Most persze minden erőmmel azon leszek, hogy győzelemmel kezdjük a bajnokságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!