Haladás

2016.08.31. 14:52

Ezt mondta Rózsa Dániel Király Gáborról

Rózsa Dániel remekül védett a legutóbbi két Haladás-meccsen, de nagy valószínűséggel ha Király Gábor felépül, ismét a kispadra szorul.

Pum András

A Diósgyőr (3-1) elleni találkozó második félidejében Király Gábor csípősérülése miatt a 31 esztendős Rózsa Dánielállt a kapuba.  A kétszeres válogatott kapus utoljára több mint egy éve, a Puskás Akadémia ellen, 2015. május 30-án lépett bajnokin pályára.

- Egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy be kellett állnom, ilyen a foci. Úgy érzem, hamar felvettem a játék ritmusát, nagyon jó érzés volt ismét NB I-es meccsen védeni, legutóbb még 2015 májusában a Puskás Akadémia ellen játszottam az első osztályban – emlékezett vissza a diósgyőriek elleni meccsre a haladas.hu oldalon a kétszeres válogatott kapus.

A DVTK elleni összecsapást követően a Paks (3-1) ellen, illetve Debrecenben (1-0) is Rózsa Dániel kezdett a kapuban.

- A két mérkőzésen egy tizenegyesgólt kaptam, mindkétszer nyertünk, jól megy a csapatnak, dolgozunk tovább keményen. Mészöly Géza külön nem értékelte a teljesítményemet, ugyanakkor a kapusedzővel átbeszéltük a meccseket - nyilatkozta Rózsa.

- Mi lesz akkor, ha Király Gábor felépül a sérüléséből?

- Visszaáll a kapuba és kivédi az ellenfelek szemét. Tisztában vagyok vele, hogy ő az első számú kapus, de bármikor előfordulhat olyan szituáció, mint volt a Diósgyőr ellen. Keményen edzek, és ha lesz rá lehetőségem bizonyítok – tette hozzá Rózsa Dániel.

A hosszabb bajnoki szünetben a labdarúgónak az edzések mellett a tízhetes Lél Dániel tölti ki minden szabadidejét.   - -

- Nagyszerű dolog édesapának lenni. Kezdek belejönni a „feladatba”, óriási türelemmel jár a gyereknevelés, de a boldogságom leírhatatlan - zárta szavai Rózsa Dániel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!