Haladás

2015.11.15. 06:52

Csúszva-mászva az Európa-bajnokságért

A lengyel Wisla Kraków magyar válogatott védője, Guzmics Richárd magabiztosan, bátran futballozott a Norvégiában 1-0-ra megnyert Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzésen – csapata egyik legjobbja volt.

Pum András

A Haladás korábbi belső védője 2005-ben kezdte pályafutását a Rohonci úton, tavaly nyáron igazolt a lengyel elsőosztályú Wisla Kraków együtteséhez. A remek felépítésű, 28 éves futballista gyorsan alapemberré vált, gyakorlatilag az első perctől kezdve kihagyhatatlan a krakkói védősorból.

Guzmics nem csak klubcsapatában, a magyar válogatottban is kiválóan teljesít. A tízszeres válogatott futballista a közelmúltban az északírek (1-1) ellen megszerezte első gólját a nemzeti tizenegyben. Csütörtökön pedig óriási része volt a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn Kleinheisler László 25. percben szerzett góljával idegenben elért 1-0-s diadalnak. Guzmics szinte hiba nélkül abszolválta a kilencven percet, ha kellett, becsúszott, ha arra volt szükség, fejjel tisztázott, olykor pedig higgadtan, szép cselekkel tisztázott.

A győztes csapatnak egyébként egy másik vasi kötődésű tagja is volt, Király Gábor – századszor – védte a kaput. A kispadon pedig három volt vagy jelenlegi vasi futballistát is találhattunk, Predrag Bosnjak (Haladás), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Kovács István (Videoton FC).

– Nagyon fontos győzelmet arattunk, ezzel pedig nagy lépést tettünk a célunk felé – mondta Guzmics Richárd. – A meccs nem indult jól, a norvégoknak hamar sikerült kidolgozniuk egy-egy helyzetet. Később viszont kontrolláltuk a mérkőzést, hátul nagy mezőnymunkával és Király Gábor bravúrjaival sikerült kapott gól nélkül lehozni a meccset. Óriási fegyverténynek tartom ezt a győzelmet, hiszen idegenben, ráadásul 30 ezer norvég előtt tudtunk nyerni.

Guzmics Richárdot nehéz átjátszani

Ma 20.45-kor rendezik az Üllői úton a visszavágót, azaz már csak egy karnyújtásnyira van a magyar csapat a franciaországi Európa-bajnokságtól. A mérkőzésre már minden jegy elkelt, a hangulattal biztosan nem lesz gond.

– A visszavágó sem lesz könnyű, hiszen mint láttuk és saját bőrünkön éreztük, jó csapat a norvég, de vasárnap este szeretnénk bebizonyítani, hogy igenis ott a helyünk Franciaországban – folytatta Guzmics. – Ami a saját játékomat illeti, nem volt egyszerű dolgom az oslói mérkőzésen, hiszen jöttek folyamatosan a beadások. Sokszor az utolsó pillanatban sikerült tisztáznom – volt dolgom bőven, mentettem lábbal és sokat fejjel is. Azóta már rengetegen gratuláltak a teljesítményemhez, de még nincs vége a párharcnak, ne igyunk előre a medve bőrére. Szerényen, a legkisebb elbizakodottság nélkül kell felkészülni a vasárnapi, mindent eldöntő meccsre. Ugyanakkor a pályán ezzel szemben harcosan, magabiztosan csúszva-mászva kell elérni a sikert – mert csakis úgy lehet. Mint ahogy említettem is, jó csapat a norvég, de csütörtökön szervezettségben és küzdeni tudásban egyaránt legyőztük őket. Vasárnap ugyanezt a játékot várom el a csapattól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!