Haladás

2014.10.01. 11:41

Alakul a Haladás

Gyurján Bence úgy látja, a viszonylag gyengébb eredmények ellenére is alakul, fejlődik a Haladás. A középpályás szerint most jönnek a nyerhető kategóriába tartozó meccsek.

Pum András

A Szombathelyi Haladás 22 éves támadó középpályása a 2014/2015-ös szezonban háromszor volt kezdő, egyszer csereként állt be, egy sárga lapot gyűjtött össze. Múlt vasárnap, az FTC elleni 0-0 alkalmával igyekezett minél többször felérni Dibusz Dénes kapuja elé, és bizony nem sokon múlt, hogy nem szerzett gólt a Groupama Arénában. Ennek ellenére azon labdarúgók közé tartozott, akik hozzátettek a csapat játékához.

- Parádés körülmények között futballoztunk bár nem volt telt hát, elég sokan kijöttek a meccsre, ők pedig remek hangulatot teremtettek - mondta Gyurján Bence. - Nem zavart, hogy nem nekünk szurkoltak, feldobott minket a hangulat és az, hogy ilyen remek stadionban futballozhattunk. Ami a meccset illeti, való igaz, sokat védekeztünk, de ezt szervezetten tettük, nem tudta áttörni a védelmünket a Fradi, ugyan sanszaik voltak, de igazán komoly helyzetük nem. Ezúttal küzdeni kellett, hát küzdöttünk és értékes döntetlennel jöhettünk haza. Mostanában nem nagyon vittek el pontot a vendégcsapatok a Groupama Arnénából, úgyhogy elégedett vagyok a döntetlennel. Ha vasárnap a Pápa ellen nyerünk, talán el is kerülünk a kiesőhelyekről.

- Nem sokon múlt, hogy az FTC ellen nem szerzett győztes gólt.

- Hát igen. Iszlai Bence ment el a bal oldalon, keresztbe lőtte a kapu előtt a labdát, hirtelen kellett reagálnom, ha kicsit korábban indulok be, be tudok lépni a védő elé - így viszont nem sikerült. Ráadásul kicsit csúszott is a talaj, így nem értem el rendesen a labdát, mellé ment a lövés. Pedig ha bemegy, valószínű győzelmet ért volna.

Gyurján Bence szerint fontos lenne, hogy mi szerezzük az első gólt. Fotó: Unger Tamás

- A Pápa ellen lehet javítani. Apropó, mit gondol, ismét kezdő lesz?

- Természetesen nagyon szeretnék játszani, már csak azért is mert hazai pályán egy - nem akarom megbántani a pápaiakat - de talán kevésbé erős ellenfél ellen nekem is több lehetőségem lenne támadni. Az FTC ellen ugye erre kevesebb alkalmunk adódott. Mindenesetre az biztos, nagyon nehéz meccs lesz, és tudjuk, hogy a szurkolók miatt különösen fontos is. Persze magunk miatt is fontos, ráadásul most az olyan ellenfelek jönnek, akikkel nagyjából azonos játékerőt képviselünk, márpedig ezeket a meccseket meg kell nyernünk. Nem szabad lebecsülni a Pápát, hiszen az elmúlt hétvégén egy nagyon jó Újpest ellen ikszelt. Mi az FTC ellen védekeztünk, most majd támadnunk kell.

- Kilenc bajnokin három gólt lőttünk.

- Valóban, ez kevés. A Pápa ellen sem lesz könnyű meglőni az első gólt, de ha ez sikerülne, felszabadulttá tenné a csapatot, és talán jönne is a többi találat. A kevés gól magyarázata lehet, hogy a nyáron sokan elmentek, kellett egy kis idő, mire összeálltunk. Bár az eredmények nem feltétlenül mutatják, de tényleg kezd alakulni a csapat. Mint említettem, most jönnek azok az ellenfelek, amelyek ellen reális győzelmi esélyeink lehetnek. Például vasárnap a Pápa ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!