Haladás

2015.12.04. 10:38

Haladás-Békéscsaba: Országos egyes?

Az OTP Bank Liga 18. fordulójában szombaton 15.30-kor a 6. Haladás a 12., sereghajtó Békéscsaba 1912 Előrét fogadja.

Pum András

A két együttes között 14 pont a különbség, erre a meccsre mondják: országos egyes. A Békéscsaba ráadásul idegenben jónéhány méretes zakót – Paks 0-4, Debrecen 0-7 – kapott, szerdán a Vasas vendégeként szintén egy négyest gyűjtöttek be. Igaz, itt az első félidő az övéké volt, a szünet után következett be a teljes összeomlás. A Zoran Szplisjak irányította együttes a legtöbb gólt, 41-et kapta a bajnokságban, 16-ot szerzett, utóbbi kettővel több mint a Haladásé. A lila-fehérek nem számíthatnak egyik alapemberükre, az öt sárgalapos bal oldali védőre, Laczkó Zsoltra.

Ami a Haladást illeti, előző két hazai meccsén – Újpest 0-3, Debrecen 2-2 – egy pontot gyűjtött, a viharsarkiak ellen szinte kötelező a győzelem. Ami biztos, hogy nem lesz egyszerű.

– Fontos, hogy a fejünkben ne az legyen, hogy az utolsó helyezettel játszunk, amely ráadásul már 12-szer kikapott – hangsúlyozta Mészöly Géza, a vasiak vezetőedzője. – Abban sem bízhatunk, hogy padlót fogtak a Fáy utcai vereségtől, hiszen korábban is kaptak több gólt egy-egy mérkőzésen, és újra és újra talpraálltak. Stabilan, zártan kell védekeznünk, emellett persze nagy odaadással, győzelemre kell játszanunk. Kielemeztük a Debrecen elleni meccsünket, sajnáljuk a végén elveszített két pontot, megbeszéltük, hogy a pontrúgásoknál kijjebb kellett volna védekeznünk. A játékosok fizikálisan és mentálisan rendben vannak, érzik mennyire fontos a szombati alálkozó. A csapat készen áll, bízom bent, hogy behúzzuk a három pontot. Martinezt szerdán izomfáradtság miatt le kellett cserélnem, kérdéses a játéka. Fehér térdsérüléssel bajlódik, Ugrai szervezetében gyulladás van, Petró kisebb sérüléssel bajlódik, és noha hosszú sérülése után Popin legutóbb kerettag volt, de ez inkább ajándék volt számára, ezúttal nem számíthatok rá.

Összeállítás: Király – Angyal, S. Wils, Jagodics, Bosnjak – T. Wils, Iszlai, Németh M. – Medgyes, Gaál, Halmosi.

Cserék: Rózsa, Schimmer, Jánvári, Batarelo, Gosztonyi, Nagy P., Martinez.

–  Az első, nyári meccsen Békéscsabán  1-0-ra nyertünk, ám  nem volt könnyű dolgunk, ezúttal is nehéz kilencven percre számítok – mondta a vasiak 21 éves jobb oldali védője, Angyal Zsolt. – Ráadásul a Vasastól elszenvedett 4-0-s vereség biztosan feltüzelte őket – egyáltalán nem könnyed focizgatásra készülünk. Egy hét alatt ez lesz a harmadik meccsünk, de úgy vagyunk vele, hogy megpróbáljuk a maximumot kihozni és minél jobban tapadni az élmezőnyre. Döntő lesz, ki szerzi az első gólt, igaz a Debrecen ellen nem mi vezettünk, mégis sikerült fordítanunk.

Angyal Zsolt jó teljesítményt nyújt a jobb oldalon

A mérkőzést Németh Ádám vezeti, partjelzők dr. Varga Zsolt, Márkus Tamás, a negyedik játékvezető Becséri Gergely.

Szombaton a Rohonci úti pénztárak 13 órakor nyitnak.

!Jegyeket elővételben olcsóbban pénteken 10-16 óra között a Haladás Ajándékboltban és a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet vásárolni!

Az első meccsen 1-0-ra nyertünk Békéscsabán

!A mérkőzést nem közvetíti a televízió, honlapunkon online-közvetítést olvashatnak!


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!