Haladás

2016.11.25. 18:53

Tartalékosan is nyert a Haladás!

Az OTP Bank Liga 17. fordulójában szombaton a Szombathelyi Swietelsky-Haladás a Debrecent fogadta.

Pum András

Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Debreceni VSC 1-0 (0-0)

Sopron, játékvezető: Szabó Zs.

Haladás: Gyurján - Polgár, Wils, Hegedűs, Bosnjak - Tóth M., Iszlai, Gaál - Rácz, Ars, Halmosi

Debrecen: Danilovic - Jovanovic, Brkovic, Szatmári, Völgyi - Filip, Tőzsér, Szakály, Bobko - Holman, Vittek

Mészöly Géza két helyen változtatott az előzetesen megadott összeállításon, Rózsa Dániel a pénteki edzésen térdsérülést szenvedett. Kovács Lóránt pedig még a Diósgyőr elleni bajnokin kapott rúgást a vádlijára és nem tudta vállalni a játékot. Rózsát Gyurján, Kovácsot Tóth helyettesíti.

Negyedóra van a kezdésig, nagyjából 700-800 néző napozik a lelátókon az egyébként hideg novemberi időben.

A mérkőzés előtt a legutóbb a Diósgyőr ellen 350 NB I-es bajnokiját vívó Halmosi Pétert köszöntötték. S nem csak őt, hanem a magyar válogatottól a svédek elleni mérkőzésen elbúcsúzó Király Gábort is köszöntötték a vasi klubvezetők.

A Debrecen kezdte a játékot. A Hali fehér felsőben, fekete nadrágban és fehér sportszárban, a vendégcsapat tiszta pirosban szerepel.

6. perc: Szép akció! Bosnjak passzolt Halmosinak, a középpályás beadását az utolsó pillanatban vágta szögletre Szatmári

12. perc: Völgyi beadását Szakály jó helyzetből, 14 méterről magasan a léc fölé vágta

Mozgalmas a meccs, mindkét csapat felvállalta a nyíltsisakos játékot - eddig legalábbis

 

"Jó a séród Völgyi" - egy hang a lelátóról

17. perc: Bobko balról nagy helyzetből nem lőtt, beadásáról pedig éppen lemaradt az ötösön Vittek...Szerencsénkre.

27. perc: Holman iramodott meg a jobb szélen, betört a tizenhatoson belülre, de éles szögből, nyolc méterről leadott, bal sarokra tartó lövését bravúrral védte Gyurján

33. perc: Egy vasi kontra után Rácz jobb oldali beadását Ars fejelte a bal sarok mellé

34. perc: Filip kapott sárga lapot Rácz buktatásáért

Az utóbbi tíz percben kiegyenlítettebb lett a játék, a Hali is többet bukkan fel a Loki kapuja előtt

45. perc: Bosnjak-Halmosi összjáték után utóbbi beadására Gaál és Ars robbant be, végül előbbi nem tudta irányítani fejesét, így a labda a debrecenieké lett

Vége az első félidőnek.

II. FÉLIDŐ

Megkezdődött  a második félidő, egyik csapat sem cserélt

50. perc: Iszlai kapott sárga lapot

52. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Rácz bal oldali szögletét Ars hat méterről a jobb sarokba fejelte (1-0).

58. perc: Csere a Debrecenben, Völgyi helyett Horváth Zsolt állt be

62. perc: Tőzsér bal oldali szögletét Horváth Zsolt hét méterről centikkel fejelt a bal sarok mellé

64. perc: Holman egyedül iramodott meg a jobb oldalon, 10 méteres lövését Gyurján bravúrral  hárította

70. perc: Csere a Debrecenben, Szakály helyett K. Mészáros. A Haliba Ars helyett Overgoor állt be.

75. perc: Holman indította az egyedül - lesen - kiugró Horváthot, a támadó azonban tiszta ziccerből tíz méterről a bal kapufát tallta telibe

78. perc: Csere a Debrecenben, Filip helyett Takács jött be

80 perc: Csere a Haladásban, Tóth Máté helyett Jagodics érkezett

85. perc: Halmosi emelt szépen Gaálhoz, a támadó 10 méterről, balról nem sokkal lőtt a hosszú, jobb sarok mellé

89. perc: Csere a Haliban, Rácz le, Dombi be

Három perc a hosszabbítás

92. perc: Brkovic tíz méterről fejelt kapura, Gyurján bravúrral a kapu fölé nyomta a labdát. Ez meleg volt!

Vége a mérkőzésnek

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!