Haladás

2015.05.01. 12:22

Haladás-Dunaújváros: Menekülés a győzelembe

Az OTP Bank Liga 26. fordulójában szombaton 18.30-kor a 14. Szombathelyi Swietelsky-Haladás kiesési rangadón fogadja a 16., Artner Tamás irányította Dunaújvárost.

Pum András

Több szempontból is érdekes összecsapásra van kilátás szombat este. Egyrészt, amelyik csapat kikap, komoly lépéshátrányba kerül a kiesés elkerüléséért folytatott harcban – a döntetlennel viszont egyik csapat sincs beljebb. Másrészt a vendégek kispadján az az Artner Tamás ül, akit tavaly októberben, éppen a Dunaújváros elleni 1-0-s idegenbeli vereséget követően menesztett a zöld-fehérek vezetése. Artner a 22. fordulóban vette át az újvárosiak irányítását, egy-egy győzelem és döntetlen mellett két vereség a mérlege, utóbbit az elmúlt két fordulóban - Puskás Akadémia 2-3, Újpest 1-3 - szenvedték el a piros-fehérek. Az újvárosiak keretében több jó képességű futballista is található, így például Vaskó, Böőr, Eppel, Nikházi vagy éppen Orosz.

A Haladás legutóbb Pápán 0-2-ről egyenlített, úgy tűnik tehát, jót tett a zöld-fehéreknek az edzőváltás. Egy szombati győzelemmel pedig már nagyot lépne előre a csapat. A hazaiaknak 19, a vendégeknek 17 pontjuk van.

– Számunkra minden meccs egyformán fontos, nem rangsorolunk a találkozók között  – jelezte Kuttor Attila, a Haladás megbízott edzője. – Legutóbb Pápán három vereség után, 1-13-as gólkülönbséggel léptünk pályára, ráadásul a 7. percben már 2-0-ra vezetett az ellenfél, mégis kiegyenlítettünk. Erre lehet építeni a jövőben is. Egyébként számomra és a csapatnak is óriási élményt jelentett, hogy ennyien elkísérték és buzdították a csapatot, örülünk, hogy végül boldogságot okozhattunk számukra. Természetesen a jövőben is ez a célunk, függetlenül attól, hogy a drukker kint van a meccsen, a tévé előtt szurkol, vagy a világ bármely pontján szorít értünk. Ami a hátralévő ellenfeleket illeti, nem kalkulálunk, nem számolgatjuk kitől hány pontot veszünk el, mindig a következő meccsre fókuszálunk, azt akarjuk megnyerni. Még csak rövid ideje dolgozok a játékosokkal, szeretnénk a megkezdett úton továbbmenni, még harciasabb, még egységesebb csapatot akarok kialakítani. És a játék precizitásán is van mit javítani. Ismerjük a Dunaújváros erősségeit, gyengéit, természetesen nyerni akarunk. Iszlai Bence eltiltott, összeállítást még nem tudok mondani.

Kuttor Attila a Rohonci úton szombaton debütál NB I-es meccsen. Fotó: Unger Tamás

– Ugyanúgy készülök erre a meccsre, mint tettem legutóbb például az Újpest ellen – mondta Artner Tamás, a Dunaújváros vezetőedzője. – Annyiban más  a szombati bajnoki, hogy nehéz helyzetben vagyunk, így ez valódi hatpontos meccs, nekünk a döntetlen kevés, nyernünk kell. Úgy gondolom, a Haladás a hátralévő meccseken bebiztosítja NB I-es tagságát, és hiszem, hogy mi sem esünk ki. Szombathelyen szeretnek és elfogadnak az emberek, így a közönség nagy része meggyőződésem, jól viszonyul majd hozzám. Akik pedig korábban sem kedveltek, most sem fognak. Azt megígérem, ha gól(oka)t szerzünk, nem lejtek örömtáncot a kispadnál. Még az Ajka edzőjeként ültem ellenfélként a Rohonci úton, de ez most teljesen más lesz.

Összeállítás: Nagy G. – Villám, Szekeres, Vaskó, Hídvégi – Petneházi, Böőr, Nikházi – Orosz, Eppel, Jakab.

Szombaton 15 órakor nyitnak a Rohonci úti pénztárak. Az 5-ös és 6-os kasszában klubkártyát is lehet készíttetni.

Mint arról beszámoltunk, a Haladás klubvezetése csökkentette a jegyárakat a meccsre.

Álló, kanyar, korzó: 500 HUF

Tribün: 1500 HUF

Családi jegy (két felnőtt, két gyermek, tribünre): 2400 HUF

Vendég: 500 HUF

Jegyvásárlás csak klubkártyával lehetséges!

A mérkőzést egyetlen televízió sem közvetíti. A találkozóról a haladas.hu oldalon online-közvetítést olvashatnak.

A meccset Erdős József vezeti, segítői Tóth II. Vencel, Horváth Róbert. A tartalékjátékvezető Medovarszki János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!