Haladás

2014.09.19. 09:52

Megállítani a Videotont

Az OTP Bank Liga 8. fordulójában szombaton 18.30-kor (TV: Sport1) a 14. Szombathelyi Haladás a százszázalékos, éllovas Videotont fogadja.

Pum András

Imponáló mérleggel vezetik a bajnokságot a székesfehérváriak, valamennyi meccsüket megnyerték, 21 gólt lőttek, és mindössze kettőt kaptak. Az igazsághoz tartozik, hogy a hétből hat bajnokijukat otthon játszották, csak Nyíregyházára (2-0) utaztak. Ettől függetlenül bombaerős csapattal találkozik a Haladás.

A zöld-fehér gárda utóbbi három bajnokiját elveszítette, jó hír, hogy immáron „csupán” Radó András sérült.

- A nyáron érkezett sportigazgató, Burcsa Győző az új edzővel közösen átalakította a keretet, egyértelműen a magyar játékosok mellé tették le voksukat, nagyrészt ennek köszönhető remek szereplésük - mondta Artner Tamás, a Haladás edzője. - Kezdőcsapatuk 70 százalékát már magyarok alkotják, akiket minőségi külföldiek - Calatayud, Vinicius, Stopira, Oliveira - egészítenek ki. Simon Ádám érkeztével stabilizálták a pálya közepét. Ezáltal Kovács István és Sándor György nyugodtabban tud részt venni a támadásokban. Hátul ott van Juhász Roland, aki tartást ad a csapatnak, elöl pedig Nemanja Nikolics személyében a magyar NB I. leggólerősebb játékosát tudhatják magukénak. Nagyon erős a keretük, játékukban alig-alig akad gyenge pontjuk. Ami minket illet, Radó András kivételével a jelenlegi legerősebb csapatot tudom a pályára küldeni, bízom bent, hogy egyre erősebbek, masszívabbak leszünk, és fontos, hogy az egyéni hibákat kiküszöböljük. Fehér Zoltán visszatérhet a védelem közepére, a középpályán Kamil Kopúnek pedig egyre jobb állapotba kerül. El kell kezdenünk a pont, pontok gyűjtését.

Összeállítás: Rózsa - Schimmer, Fehér, Devecseri, Katona - Kopúnek, Iszlai - Gaál, Nagy O., Halmosi - Rocchi.

Cserék: Mursits, Jagodics, Városi, Szakály, Zamostny, Németh M., Gyurján B.

Artner Tamás tisztában vele, bombaerős Videoton érkezik szombaton. Fotó : Unger Tamás

A mérkőzést Andó-Szabó Sándor vezeti, segítői Lémon Oszkár, Szalai Dániel.

A pénztárak 14.30-kor nyitnak, jegyet kizárólag ingyenes klubkártyával lehet vásárolni. Utóbbihoz személyesen a 3-as jegypénztárban, valamint szombaton 10 és 12 óra között a Legea-Haladás Ajándékboltban (Szhely, Kossuth Lajos utca 20.) lehet hozzájutni.

Tavaly decemberben kettős emberhátrányban 1-1-et játszottunk a Videotonnal

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!