Haladás

2017.04.11. 18:35

Így látta a mérkőzést Tamási Zsolt és Mészöly Géza

Az MTK Budapest-Szombathelyi Swietelsky-Haladás NB I-es labdarúgó-mérkőzést értékelte a két vezetőedző.

Pum András

Tamási Zsolt: - Nem tudtuk feltörni a Haladás zárt védekezését, nem volt látványos mérkőzés, sokkal inkább nagy taktikai csata. Sajnos hiányzott a minőség a támadójátékunkból, sok passzt elrontottunk, amikor kellett volna, nem gyorsítottunk rá az akcióknál.  Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül, hogy az 53. percben nem kaptunk meg egy jogos tizenegyest. Az első félidőben hiányzott a tűz a játékunkból, ezt szóvá is tettem a szünetben.

Mészöly Géza: - Mivel a támadószekcióból több játékosunk is hiányzott, ráadásul David Williamset is csak a padra tudtam leültetni, sejteni lehetett, hogy nem játszunk gólzáporos mérkőzést. Pedig Dave-t legalább az utolsó húsz percben jó lett volna bevetni, de nem vállalhatta a játékot.  Egy jó formában lévő MTK ellen arra készültünk, hogy elrontsuk a játékát - ez sikerült is. Védekezésünk rendben volt, és noha sokszor átmentünk támadásba, nem volt elég átütőerő akcióinkban. Minden pont nagyon értékes, így ha nem is szép játékkal, de értékes döntetlent értünk el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!