Haladás

2016.08.22. 16:50

Innen folytatná a Haladás

Sorozatban négy győzelem után kezdte meg háromhetes pihenőjét a Haladás NB I-es labdarúgócsapata.

Pum András

A döcögősre sikerült rajt után az utóbbi négy mérkőzésen szárnyal a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. Az MTK-t Dunaújvárosban 1-0-ra, a Diósgyőrt Sopronban 3-1-re, a Debrecent a Nagyerdei Stadionban 1-0-ra verte a Mészöly-legénység, amely vasárnap 3-1-re legyőzte a Paksot. A négy győzelem eredményeként a 7. fordulót követően a vasiak a Vasas és az FTC mögött a harmadik helyen állnak a tabellán. Pedig a köztudottan a védekezésre építő Paks hamar vezetést szerzett a zöld-fehérek ellen, Gaál Bálint szabadrúgásból elért egyenlítő gólja jelentette a fordulópontot. A legutóbbi bajnokság 29. fordulójában a támadó a Duna partján szinte ugyanilyen gólt rúgott a tolnaiaknak.

A vasiak támadója, Gaál Bálint (labdával) a Paks ellen megszerezte idei első bajnoki gólját Fotó: Unger Tamás

- Nehezen kezdtük a mérkőzést, a Paks meg is szerezte a vezetést, szerencsére szabadrúgásból sikerült egyenlítenünk - mondta a mérkőzés reggelén megsérült Németh helyett a kezdőbe kerülő Gaál Bálint. - Ami a gólomat illeti, láttam, hogy Kemenes középen áll, egy játékos pedig befutott a rövid sarokra is. Korábban az első gondolatom az volt, hogy a rövidre rúgom, de emiatt kézenfekvő volt, hogy a hosszú sarkot vettem célba. Sikerült jól eltalálnom, a gól után viszont egy nüansznyit többet kezdeményeztünk. A második félidőt a Paks jobban kezdte, szerencsére mégis nekünk sikerült gólt szereznünk, majdhogynem a semmiből. Williams találata eldöntötte a mérkőzést, utána már végig mi kezdeményeztünk többet, mi domináltunk. Hogy miben voltunk jobbak? Elsősorban csapategységben kerekedtünk felül, de nem csak a Paks, hanem több csapat fölé is. Ami a saját teljesítményemet illeti, eléggé szerencsétlen időszakon vagyok - remélhetőleg - már túl. A felkészülés során megsérültem, a Honvéd ellen is, most sem voltam teljesen százszázalékos, örültem, hogy végig tudtam játszani a meccset. Szerintem elfogadható játékot nyújtottam, ment már jobban is a foci. Innen lehet építkezni, és szeretnék most már végre teljesen egészséges lenni.

A válogatott Feröer-szigetek elleni idegenbeli világbajnoki selejtezője miatt a többi csapathoz hasonlóan a vasiakra is hosszú, háromhetes bajnoki szünet vár. Kérdés, nem veti-e vissza a hosszú pauza a lendületben lévő, az utolsó négy bajnokiját megnyerő Haladást.

- Tavaly ősszel hasonló cipőben jártunk, akkor is sorban nyertük a meccseket, de a válogatott meccsek miatti szünet után kicsit visszaestünk - folytatta Gaál. - Tavasszal is volt egy szünet, akkor jól jött.

Előre nehéz megmondani, milyen hatással lesz a csapatra, mindenesetre megpróbálunk mindent megtenni, hogy innen folytassuk a következő, Videoton elleni idegenbeli, majd a Vasas elleni hazai mérkőzésen is. Mindkét összecsapáson jó esélyünk van a további pontgyűjtésre.

Címkék#sport#foci

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!