Haladás

2016.02.02. 11:46

Meglepetésre készen

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás belső védője, Jagodics Márk sikeres tavaszi szereplésben bízik.

Pum András

A zöld-fehérek 23 esztendős belső védője, Jagodics Márk alapembere a csapatnak, ősszel 19 bajnoki közül 18 alkalommal volt kezdő egyszer csereként állt be. Az eddigi 47 elsőosztályú fellépésén két találatnál járó, 190 cm magas futballista másik belső védőtársával, Stef Wils-sel párban megbízhatóan teljesített az ősszel. Jagodics több szempontból is roppant hasznosnak tekinti a horvát és a török edzőtábort és az őszihez hasonló sikeres szezont remél.

- Nagy különbség volt a két edzőtábor között, a törökországi felkészülés jóval keményebb volt, és míg Pulában nem játszottunk edzőmérkőzést, Belekben három alkalommal is pályára léptünk - mondta Jagodics Márk. - Mindenesetre Törökországban tényleg ötcsillagos körülmények között készültünk, a hotel, az ellátás, az edzőpálya kiváló volt és erős ellenfelekkel mérkőzhettünk. Az időjárás ugyan az első három napban szeles volt és öt foknál nem lehetett több, később megjött a jó idő. Az edzőtáborok nem csak szakmailag, hanem csapatépítés szempontjából is hasznosak voltak. Noha eddig sem volt gond a hangulattal, ha tíz napig össze vagy zárva a társaiddal, akkor még az alapból visszafogottabb játékosok is rákényszerülnek a kommunikációra - még jobban megismerik egymást a többiekkel. A tábornak köszönhetően a két új játékos, Gyürki és Williams is könnyebben beilleszkedett. Ami a szakmai részt illeti, az utolsó, Linz elleni meccsen voltunk a legfáradtabbak ráadásul a vasárnapi hazaút is hosszú volt, így még nem vagyunk éppen a legfrissebbek. De hozzáteszem: ez a normális, hiszen az előttünk álló napok szolgálják majd a frissítést, a jövő szombati, kispesti bajnoki rajtra kell megfelelő állapotba kerülnünk. Én sem vagyok még a topon, ennek ellenére az edzőmeccseken szerintem jól ment a játék, amiben közrejátszott az is, hogy a korábbi évekkel ellentétben ezúttal valamivel rövidebb volt a téli szünet, így könnyebb volt a formánkat visszanyerni. Másrészt meccsről-meccsre éreztem, hogy jobban teljesítek. A felkészülési mérkőzések arról szólnak, hogy formába hozod magad.

Jagodics Márk biztos pontja a Halinak

- Jómagam már nagyon várom a rajtot, hiszen egy futballista számára a meccs az ünnep- szerintem társaim is így vannak ezzel - fogalmazott Jagodics. - Nagy változás nem volt a keretünkben, a két új játékos segítségünkre lesz. A keret tehát együtt maradt és noha valamilyen szinte nehézséget okoz, hogy nem Szombathelyen játsszuk a hazai meccseinket, akár meglepetést is okozhatunk tavasszal. Hogy mire gondolok? Dobogóközeli vagy dobogós helyezésre.

Jagodics MTK elleni találata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!