Haladás

2013.08.06. 19:37

Kikapott a Sampdoria

Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen a Haladás 2-1-re győzött az olasz első osztályú Sampdoria ellen.

Pum András

A rekkenő hőségben az olaszokat harminc – a csapattal Bükfürdőn nyaraló – szurkolójuk kísérte el Szombathelyre. Közepes tempóban kezdtek a csapatok, mindkét gárda rengeteg passzal szőtte akcióit. Az első helyzet a Haladás előtt adódott, a 12. percben Radó 20 méteres, jobb sarokba tartó szabadrúgását védte Tozzo. Sokáig meglehetősen eseménytelenül csordogált a mérkőzés, a két kapusnak szinte semmi dolga sem akadt.

A 36. percben Garcia balról belőtt labdáját a hosszún, teljesen egyedül érkező Wszolek hat méterről a jobb sarokba gurította (0-1). A gól után magasabb fokozatba kapcsolt a Haladás, de nem tudott a jól záró genovai védelem mögé kerülni. Mezőnyben folyt a játék, tipikusan edzőmeccs jellege volt a találkozónak – a rosszabbik fajtából.Szünet után enyhült a forróság, és valamelyest a játék is megélénkült – ettől még azonban meglehetősen alacsony színvonalú volt a mérkőzés.

Nagy Gábor (középen, fehérben) sokat volt játékban, de nem volt könnyű áttörni az olasz védelmet (Fotó: Szendi Péter)



A sorozatos cserék miatt nem volt folyamatos a játék. Az 54. percben egy bal oldali beadás után De Silvestri hat méterről alig fejelt a léc fölé. Az olaszok többet kezdeményeztek, többször is eljutottak Mursits kapujáig. Idővel a szombathelyiek is vezettek néhány tetszetős támadást. A hajrában már egyik csapat sem fordított nagy hangsúlyt a védekezésre.



A 75. percben Ugrai 22 méteres, középről leadott lövését bokszolta ki Tozzo. A 84. percben Zsirai jobbról, az alapvonalról középre passzolt labdáját Andorka három méterről az üres kapuba gurította (1-1). A 87. percben Kulcsár bal oldali szögletét Ugrai öt méterről a jobb sarokba fejelte (2-1). A 90. percben Berardi a jobb kapufa mellé lőtte a jogos büntetőt. Bár a Sampdoria a mezőnyben jobban futballozott, a Haladás nem adta fel, és megnyerte a meccset.A Sampdoria szerdán 17.30-tól 19 óráig a Király Sportlétesítményben nyilvános edzést tart.

 

 

 

Szombathelyi Haladás–Sampdoria 2-1 (0-1).

– Szombathely, 1300 néző, nemzetközi felkészülési labdarúgó-mérkőzés, vezette: Szilasi. Haladás: Rózsa (MURSITS, 46.) – Schimmer (Kalász, 46.), GUZMICS, Fehér (Jagodics M., 46.), Tóth P. (Bosnjak, 46.) – , Szakály (Zsirai, 65.), Iszlai (Kulcsár, 68.) – Bastajic (Andorka, 46.), Nagy G. (Medgyes, 62.), Halmosi (NÉMETH M., 46.) – Radó (Ugrai, 36.). Edző: Artner Tamás. Sampdoria: Tozzo – Castaldello, Gabbiadani, Costa (Castelli, 53.) – De Silvestri (Rodriguez, 76.), WSZOLEK (Obiano, 55.), Gentsoglou (Berardi, 58.), GARCIA (Eramo, 77.), LACZKÓ (Reggini, 60.) – Gabbiadini (Pozzi, 81.) Sansone (Eder, 52.). Edző: Delio Rossi. Gólszerző: Andorka a 84., Ugrai a 87., illetve Wszolek a 36. percben. Sárga lap: Costa a 7., Nagy G. az 54. percben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!