Haladás

2015.08.15. 18:36

Közjáték a Haladás-Paks meccs sajtótájékoztatóján

A mérkőzés után Mészöly Géza és Csertői Aurél értékelte a Haladás-Paks (1-0) bajnokit. Utóbbi beszólt a sportnapilap munkatársának.

haladas.hu

Mészöly Géza: - Az első félidőben az történt a pályán, amit elterveztünk. Boldog és büszke vagyok a fiúkra, mert ugyan nem biztos, hogy most játszottunk a legjobban, de nagyon akartak, jól küzdöttek. Nagy taktikai csata volt, és bár sok helyzetünk kimaradt, már bánja kánya. Nagy gratuláció a játékosoknak, sokat tettek a győzelemért. Ha nem tesz annyit a csapat az első félidőben a három pontért, lehet, hogy a végén - mint az MTK ellen - nem ússzuk meg gól nélkül. Messze még a bajnokság vége, fontosak az ilyen győzelmek - ezt szurkolóink is értékelték. Ami Németh Máriót illeti, hétről-hétre javul a teljesítménye, de nem dől hátra, dolgozik tovább. A korosztályos válogatott mezéért is harca szállhat. Halmosi Péternek aláfordult a bokája, de vélhetően jövő héten már számíthatok rá.

Csertői Aurél: - Az első félidőben eldőlt a meccs, kicsit megijedtem ahogy futballoztunk, ilyen gyengén még sosem játszottak a fiúk. A második félidőben mindent egy lapra tettünk fel. Az ellenfél a sportszerű kereteken belül agresszív volt, amihez a bíró partnernak bizonyult. Ha nagyon akartunk, sem tudtunk volna a kapujuk elé kerülni. Az első félidő végén Király elhúzta Bertus lábát, százszázalék, hogy tizenegyes volt. De el kell ismernem, jobb volt az ellenfél, a játékunk egy másik csapat ellen lehet, hogy elég lett volna, de ma nem.

Csertői Aurélnak feltett egy átlagos kérdést a Nemzeti Sport tudósítója. Ám a paksi tréner a kérdés közepén közbevágott, és szigorú tekintettel arról érdeklődött, az újságíró szerint vicces, amit kérdez!? Mire megkérdezte a zsurnaliszta, hogy miért? Csertői közölte: látja, hogy mosolyog, és ez nem tetszik neki, megkéri, fejezze be a mosolygást.

Az igazsághoz tartozik hogy a sajtótájékoztató végére Csertői valamelyest megenyhült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!