Haladás

2015.01.22. 15:01

Mancini édesapja miatt választotta a 10-es mezt

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás futballistája, Andrea Mancini szerint csapattársai közül Rocchi és Halmosi is kiváló futballista. Andrea édesapja, Roberto Mancini miatt választotta a 10-es mezszámot.

haladas.hu-nso.hu

- Csak két hete vagyok a Haladásnál, de eddig minden napját nagyon élveztem – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Andrea Mancini. – Sárváron találtam magamnak lakást.  Nem olyan, mint Budapest, de ez nem probléma, ráadásul csak kétórányi útra van innen a főváros. Miután elhagytam a Honvédot, szóba került, hogy Szombathelyen folytatom, és örülök, hogy végül így alakult. Szerettem volna Magyarországon maradni, mert meg akarom változtatni a rólam az elmúlt másfél évben kialakult képet. Szerencsére megkönnyítette a helyzetemet az, hogy a Haladás rögtön megkeresett, miután szerződést bontottam a Honvéddal. Tudtam, hogy itt maradok, és bár Magyarországról és külföldről is kerestek, az első számú célom az volt, hogy a Haladás játékosa legyek. Hálás vagyok Illés Bélának és Tóth Miklósnak ezért a fantasztikus lehetőségért!”

A középpályás örül neki, hogy együtt játszhat Tommaso Rocchival, de nem ő az egyetlen csapattársa, akit nagyra tart.

- Tommaso pályafutása önmagáért beszél, nagyszerű csatár és fantasztikus személyiség. Megtiszteltetésnek veszem, hogy vele játszhatok, szeretnék sokat tanulni tőle. Más a szerepkörünk a pályán, de remélem, a lehető legtöbb gólpasszt kapja majd tőlem. De nemcsak Tommaso van itt, több kiváló, tapasztalt játékosunk van, mint például Halmosi Péter, neki is elképesztő karrier van a háta mögött.

Andrea Mancini Massimilano Carolettivel, a Haladás marketingigazgatójával. Fotó: Ags Sport

Mancini a 10-es mezben játszik majd a Haladásban, azzal a számmal, amellyel az édesapja futballozott pályafutása során.

- Azért választottam a tízest, mert nagyon fontos a számomra. Édesapám a példaképem, ő pedig egész karrierje alatt ebben játszott. Tisztában vagyok vele, hogy ez a szám felelősséggel jár, de szeretem a kihívásokat, mindent megteszek azért, hogy méltó legyek rá. Nem szóltam róla édesapámnak, hogy én leszek a tízes, neki is meglepetés volt. Amikor elküldtem a képet róla, heccelt is vele, de tudom, hogy örül neki és büszke rám.

Korábban a Haladás edzésein csak magyar játékosok jelentek meg, mára azonban több külföldi is a keret tagja.

- Tudok róla, hogy így volt, kiváló magyar játékosok alkották a keretet, de a futballban gyakori, hogy külföldi labdarúgók érkeznek egy csapathoz. Nézzék csak meg az Intert! A kezdőcsapatában csupán egy olasz futballista van, mindenki más légiós. A foci nem a nemzetiségekről szól, csapatként kell, hogy gondolkodjunk, úgy kell viselkednünk, mint egy családnak. Biztos vagyok benne, hogy nem esünk ki, ezzel a kerettel, ilyen szurkolókkal muszáj a következő szezonban is az élvonalban futballoznunk. Az idény eddigi része nagyon pechesen alakult, pedig a csapat keretének erőssége alapján az első négyben lenne a helye. Most már csak arra kell koncentrálnunk, hogy keményen dolgozzunk mindennap. Amikor tavaly néztem a Haladást, úgy gondoltam, hogy a szombathelyiek játsszák a legjobb futballt Magyarországon. Meg vagyok győződve róla, hogy nem lesz problémánk a tavasszal!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!