Haladás

2014.11.07. 17:34

Megvan a tervező - 2016-ra épül fel az új Haladás stadion (frissítve)

Szombathely - Bordás Péter és csapata tervezi az új Haladás stadiont, és a tervek szerint 2016-ra fel is épül a létesítmény. Bordás Péternek nyolc hónapja van elkészíteni a terveket, de mint elmondta még nem engedi szárnyalni a képzeletét.

Budai Dávid

Sajtótájékoztatón mutatkozott be Bordás Péter, az új Haladás stadion felelős tervezője. Mint megtudtuk, azért jutott a fiatal tervezőre a választás, mert a debreceni Nagyerdei Stadion megálmodása is az ő nevéhez fűződik. Az elsődleges feladat most a szakmai tervezői csapat összeállítása, Bordás Péter elmondta: napokon belül bejelenthetik azoknak a névsorát, akik a tervezésben közreműködnek.

 

A tervezés előreláthatóan nyolc hónapig tart, így a jövő évet már a tervelfogadással tudják kezdeni.

Vígh László kormánybiztos ismertette: amint megvannak a kiviteli tervek, elkezdődhet a közbeszerzési pályázat kiírása. A téli időszak erre kiválóan alkalmas, hiszen az építési munkákat úgysem lehetne elkezdeni.

Az építkezésre egyébként mintegy 12-13 hónapot szánnak. A miniszteri biztos hozzátette: kisebb csúszások elképzelhetők, de úgy véli, 2016-ban már az új stadionban lehet szilveszterezni.

Vígh László kitért arra is, hogy a költségvetési források teljes mértékben rendelkezésre állnak, így minden akadály elhárult a sportkomplexum megvalósítása elől. Újságírói kérdésre, miszerint az építési időszak alatt a Haladás hol fog pályára lépni, Vígh Lászó elmondta: a Király Sportcentrum fog helyet biztosítani a csapatnak, és ennek költségeit külön forrásból, szintén a kormány állja.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a tervezett stadion, nem csupán a labdarúgásnak ad majd otthont, hanem sok más sportágat is befogad, azzal kapcsolatban, hogy pontosan kik lelnek otthonra az új épületben, még folynak az egyeztetések.

Dr. Puskás Tivadar polgármester hangsúlyozta: az épülő sportkomplexum reményeik szerint a Savaria karnevál egyik helyszíneként is funkcionál a jövőben.

Bordás Péter kérdésünkre elmondta: vélhetően lesz olyan különlegessége a stadionnak, ami az országban egyedülálló, de addig nem engedi szárnyalni a képzeletét, amíg nem ismeri az összes igényt az épülettel kapcsolatban. A tervező hozzátette: sokat fog sétálni a környéken és szép lassan meg fog születni a fejében egy vízió az épületről.

Arra a kérdésünkre pedig, hogy meg fog-e maradni bármi a mostani stadionból, vagy teljesen lebontják, Bordás Péter azt felelte, tiszta lappal fognak indulni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!