Haladás

2017.04.15. 21:10

Mészöly Géza: Büszke vagyok, hogy a Haladás edzője lehetek

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás-Diósgyőri VTK (2-0) NB I-es mérkőzést értékelte a két szakvezető.

Pum András

Kiegyenlített játékkal teltek az első percek, majd a vasiak kerültek enyhe fölénybe. Mindkét csapat főként távoli lövésekkel próbálkozott, de ezek a próbálkozások Királynak, illetve Antalnak nem okoztak problémát. Szűk félóra elteltével a támadóként futballozó Jancsó – csakúgy mint az FTC ellen – ezúttal is a gyengébbik lábával, ballal talált be. A gól után kicsit feljebb tolta állásait a diósgyőri együttes, de komoly helyzetet nem sikerült kidolgoznia.

A Haladás nem ült rá az eredményre, bátran ment előre.Szünet után rátett egy lapáttal a miskolci gárda, jó negyedóráig főleg a Haladás térfelén pattogott a labda. Ám a szombathelyi védelem valódi erődítményként működött, a vasi bekkek magabiztosan verték vissza a vendégpróbálkozásokat. Hol fejjel, hol lábbal, de rendre felszabadítottak. A piros-fehéreknek fogalmuk sem volt, hogy kerüljenek Király kapuja elé.

A hazaiak kontrákkal hozták a szívbajt a diósgyőriekre, egy ellencsapásnál Mészáros ziccerből Antalba lőtt. A hajrában Rácz mértani pontosságú beadását Williams gólra váltotta. Eldőlt a meccs, jöhetett a Hali-örömfoci, az ausztrál még két tiszta helyzetben hibázott. A Haladás két gólja mellett három ziccert kihagyott, a fegyelmezetten védekező, s veszélyesen támadó vasi csapat megérdemelten nyert a kapura szinte teljesen veszélytelen Diósgyőr ellen.

Mészöly Géza: - Rettentően büszke vagyok a fiúkra, taktikailag roppant fegyelmezetten futballoztunk. Nagyon kellett ez a győzelem, a sikerben nagy része van a csapategységnek, és annak, hogy óriási odaadással futballoztunk.  Nagyon jó egyéni teljesítmények voltak ma, a sorozatterhelés ellenére jó erőben van a gárda. Úgy érzem, már az összeállítással sikerült meglepnünk a diósgyőrieket, aztán a pályán mutatott teljesítménnyel is. Noha nem futballoztak alárendelt szerepben a vendégek, felülmúltuk őket. Bevált a három belső védős szisztémánk, a diósgyőrieknek nem volt helyük beindulni, sprintelni, lezártuk előttük a területet. Rettentően büszke vagyok, hogy a Haladás edzője lehetek. De a szakmai stáb valamennyi tagja büszke, hogy itt dolgozhat. Ott van például Kiss Bence, aki nem egy félős gyerek, de megijedni sem volt ideje, Kovács sérülése miatt olyan hirtelen került a csapatba. Félelmetesen jó teljesítményt nyújtott. Büszkék lehetünk, hogy ilyen tehetségeink vannak. Ami Jancsó Andrást illeti, határozottan jót tett neki a gyirmóti kölcsönjáték, elhitte, hogy valóban NB I-es futballista. A korosztályos válogatottban korábban volt játékosom, már akkor láttam, technikailag mennyire képzett. S abban is bizonyos voltam, hogy a középpályán tud igazán kiteljesedni. Ezúttal Kovács Lóránt sérülése miatt az ő helyén, feljebb játszott. A meccs előtt mondtam neki, rúgtál már gólt a Fradinak, most is odaérsz majd. Örömteli, hogy négy fiatal volt a kezdőben, ez nagy dolog. Ami a folytatást illeti, továbbra is éhesek vagyunk a sikerre, nem elégszünk meg azzal, amit elértünk. Tizenegy pont különbség van a Diósgyőr és közöttünk, de tovább akarjuk gyűjteni a pontokat. Sosem az volt a cél, hogy valahogy bentmaradjunk, minél előbbre akartunk végezni – most is ez a helyzet. A maximumot akarjuk kihozni magunkból.

Bódog Tamás: - Az első félóránk értékelhetetlen volt, azt a 30 percet odaajándékoztuk a Haladásnak. Ebben a pillanatban számomra talány, miért nem voltunk elég agresszívak, miért nem volt jó a hozzáállásunk - miután én készítettem fel a játékosokat, az én felelősségem. A szünetben mondtam a fiúknak, hogy ez kevés lesz. Ha nem vagy elég agresszív, elveszíted a párharcokat, ha lassú vagy, mélyen védekezel és úgy támadsz, az esélytelen. Fordulás után megpróbáltunk visszajönni a meccsbe, ami hellyel-közzel sikerült. Viszont kinyíltunk, így a Haladás kedvére kontrázhatott és teljesen megérdemelten nyert. Összességében nem éreztem azt az erőt a csapatban, mint eddig. S ott van a kiállítás, ami számomra érthetetlen fegyelmezetlenség eredménye. Nem értem játékosom cselekedetét. Bosszantó hibákat követtünk el, de nincs nagy baj, még van idő kijavítani őket.

(A szerk. megjegyzése: Amellett, hogy természetesen kalapot emelünk a Hali  szép győzelme és Mészöly Géza előtt, elismerést érdemel Bódog Tamás is, a honi futballközegben meglehetősen szokatlan, abszolút reális értékelése miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!