Haladás

2017.05.27. 19:30

Mészöly Géza: Nem érheti kritika a csapatot

Így látta a Haladás-Gyirmót mérkőzést a két vezetőedző.

Pum András

Mészöly Géza: - Kicsit langyosan kezdtük a meccset, aztán a félidő második részétől már mi domináltunk, sokszor leértünk az ellenfél védelme mögé. Amikor sikerült egyenlítenünk, úgy éreztem, hogy nyerhetünk is, ám egy védekezésbeli hibát kihasznált az ellenfél. A szezon előtt az volt a cél, hogy minden meccsen az elsőtől az utolsóig küzdjünk, harcoljunk, nos, ez ma is megvalósult. Nem véletlen, hogy a lefújás után a közönség nem fütyülte ki a csapatot, hanem lepacsizott a játékosokkal. Ezúttal a védekezésünk nem volt rendben, emiatt nem is tudtunk megfelelően támadni. Ráadásul a lecsorgó labdákat a gyirmótiak szedték össze. S a játékvezető engedte a szerintem túlzottan is agresszív játékok, olykor jókora ütéseket kaptak játékosaim. Sokáig futottunk az eredmény után, márpedig ezt ennek a fiatal csapatnak ezt még szoknia kell. Bánt a vereség, de óriási gratuláció jár a csapatnak az egész szezonbeli teljesítményéhez, nagyon nagy eredmény a hatodik hely. Ma sem érhette kritika a csapatot, hogy ne akart volna.

Urbányi István: - Sokféle győzelem van, ez egy tiszteletet érdemlő siker volt. Az egész szezonban hihetetlen balszerencse sorozat sújtott bennünk, és mindannyian hibáztunk is az idény során.  Az előző mérkőzéshez képest öt helyen változott a kezdőcsapatunk, és egy újoncot is avattunk. Örülök, hogy a bajnokságban a Gyirmót ellen senki sem mehetett biztosra, köszönöm a játékosok hozzáállását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!