Haladás

2014.10.24. 19:02

Nagy Olivér kényszerpihenőn

Jó esetben a két hét múlva sorra kerülő, MTK elleni hazai bajnokin számíthat Szentes Lázár a Haladás középpályására.

Pum András

A Haladás 25 éves középpályása, Nagy Olivér számára rövid ideig tartott a múlt heti, dunaújvárosi mérkőzés. A mieink 10-ese már a 10. percben megsérült, cserét kért, azóta nem is edzett. A futballista combizomhúzódás miatt dőlt ki. Nagy eddig valamennyi bajnokin kezdő volt, egy gólt szerzett.

- A dunaújvárosi meccs tizedik percében egy labdaátvételnél erős szúrást éreztem a jobb combhajlító izmomban - tudtuk meg Nagy Olivértól. - Éreztem, hogy komoly a baj, hiszen a sétálás is nagyon fájt, ezért rögtön cserét kértem. Elmentem ultrahangos vizsgálatra, szakadást nem mutatott ki, úgyhogy a jelek komoly combizomhúzódást szenvedhettem. Azóta különböző kenőcsökkel kenegetem lézeres kezelésre is járok, szépen gyógyulok. Reményeim szerint jövő héten valamikor már könnyített edzésmunkát végezhetek, de a következő fordulóban, Nyíregyházán még biztos nem játszhatok. Bízom bent, hogy az azt követő, MTK elleni hazai bajnokin már pályára léphetek.

Ha valakitől, Nagy Olivértól jó labdákra számíthatnak a társak. Fotó: Unger Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!