Haladás

2016.12.09. 18:42

Értékes Haladás-döntetlen az őszi bajnok ellen

Az OTP Bank Liga 19. fordulójában a Szombathelyi Swietelsky-Haladás jó iramú mérkőzésen 1-1-es döntetlenre végzett a Videoton ellen.

Pum András

SZOMBATHELYI SWIETELSKY-HALADÁS - VIDEOTON FC 1-1 (0-1)

Sopron, 1410 néző,  játékvezető: Vad II.

Haladás: Gyurján - Schimmer, Wils, Hegedűs, Bosnjak - Jagodics - Kovács, Iszlai - Rácz, Gaál, Halmosi

Videoton: Kovácsik - Nego, Vinicius, Szolnoki, Stopira - Hadzic, Scepovic, Juhász, Pátkai - Géresi, Lazovic

Először a szombathelyiek, majd rögtön utánuk a fehérváriak jöttek ki melegíteni. Remek az idő, süt a nap, egyáltalán nem érezni, hogy december lenne.

Bombaerős a vendégek kispadja, Feczesin, Kovács, Bódi és Varga valamennyi korábbi válogatott futballista.

Mészöly Géza egy helyen változtatott az előzetesen megadott összeállításon, Tóth Máté helyett Jagodics Márk került a kezdőbe

A mérkőzés előtt az 50. születésnapját ünneplő Keringer Zsoltot, a Haladás Szurkolói Kör elnökét köszöntötték. Egyperces gyásszünettel kezdődött a mérkőzés, a 76 éves Haladás-szurkoló Horváth Ferenc emlékére, aki 70 éven keresztül járt szeretett csapata meccsére.

A kezdőrúgást a 40. születésnapját ünneplő Márkus Szabolcs végezte el.


A vendégek kezdték a mérkőzést.

A Haladás fehér felsőben, fekete nadrágban, fehér sportszárban, a Videoton piros-kék csíkos felsőben, piros nadrágban és piros nadrágban futballozik.

3. perc: Gaál 26 méteres szabadrúgását fogta Kovácsik

Változatos a mérkőzés, a Videoton enyhe fölényben futballozik, de a Haladás is vezetett néhány veszélyes támadást.

15. perc: Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Hadzic futott el a jobb oldalon, beadását a hosszú oldalon érkező Scepovic négy méterről a bal sarokba gurította (0-1).

19. perc: Egy fehérvári kontra után Géresi nyargalt el egyedül a bal oldalon, majd nagy helyzetből, kilenc méterről a bal sarok mellé helyezett

Egyelőre jobban, veszélyesebben futballozik a Videoton

29. perc: Schimmer jobb oldali beadását Halmosi jól vette át, de hétméteres, balról leadott, jobb sarokra tartó lövését Kovácsik bravúrral védte. A kipattanó végül Kovácshoz került, aki a tizenegyespontról fölé lőtt

30. perc: Halmosi kapott sárga lapot

32. perc: Hadzic 26 méteres lövése nem sokkal zúgott el a jobb sarok mellett

Próbálkozik a Haladás, de nehéz feltörni a Videoton védelmét

44. perc:  Kovács 23 méterről lőtt a bal sarok mellé

Egy perc a hosszabbítás

Vége az első félidőnek.

II. FÉLIDŐ

A szünetben cserélt a Haladás, Kovács helyett a 17 éves Kiss Tamás állt be

49. perc: Hadzic jobbról belőtt labdáját Lazovic 16 méterről lőtte kapura, Gyurján lábbal védett

54. perc: Gaáltól Ráczhoz került a labda, a középpályás balról, 12 méterről alig tekert a bal felső sarok mellé

56. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Stopira kapott sárga lapot mert fellökte Halmosit a tizenhatos előtt. A szabadrúgást Gaál 17 méterről a sorfal mellett a hosszú, bal sarokba vágta (1-1)

58. perc: Scepovic kapott sárga lapot

60. perc: Kiss Tamás is kapott egy sárga lapot

Parázs lett a meccs, mindkét csapat megy előre a három pontért. De sok a kakaskodás, a kemény belemenés, a reklamálás

1410 a hivatalos nézőszám

71. perc: Lazovic bal oldali szögletét Vinicius hét méterről alig fejelte a léc fölé

75. perc: Hegedűs kapott sárga lapot

77. perc: Csere a Videotonban, Géresi helyett Feczesin állt be

80. perc: Lazovic kapott sárga lapot reklamálásért

82. perc: Lazovic 18 méteres, jobb sarokra tartó szabadrúgását tolta szögletre Gyurján

83. perc: Scepovic kapott sárga lapot reklamálásért

84. perc: Rácz jobb oldali beadását a hosszún üresen érkező Halmosi hét méterről Kovácsikba fejelte

87. perc: Rácz labdáját az üresen felfutó Iszlai 17 méterről alig lőtte a bal sarok mellé

Két perc a hosszabbítás

92. perc: Csere a Haladásban, Rácz helyett Kiss Bence

Vége a mérkőzésnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!