Haladás

2014.11.13. 19:48

Radó András megtörné a gólcsendet

A Haladás 21 esztendős támadóját, Radó Andrást zavarja, hogy az idei bajnokságban még nem szerzett gólt. Reméli, hamarosan a csapattal együtt ő is megtöri a gólcsendet.

Pum András

Radó András számára eddig nem úgy sikerült az őszi szezon, ahogy a tavalyi bajnokság után joggal remélhette. Az akkor 14 találatig jutó támadó az idei szezonban 14-ből hét bajnokin szerepelt, ám gólt nem szerzett. Az augusztus 2-i, második fordulóbeli kecskeméti (1-1) bajnokin belső térdszalagszakadást szenvedett, és egészen Münchenig kellett utaznia, hogy kiderítsék, mi baja. Több mint két hónap után, a 10. játéknapon, az október 5-ei, Pápa (2-0) elleni hazai meccsen tért vissza. Ám a hálóba azóta sem sikerült betalálnia.

– Hiába épültem fel, még nem az igazi a formám, aminek több összetevője is van – tudtuk meg Radó Andrásról. – Egyrészt sérülésem miatt nagyon sokat kihagytam, fizikálisan még most sem értem utol magam, ám szerencsére meccsről meccsre többet bírok. A Pápa ellen nagyjából 70 perc után éreztem, hogy elfáradtam, most már sokkal jobb a helyzet. Másrészt a csapatnak sem megy, így nekem is nehezebb dolgom van. Ráadásul a korábbihoz képest kicsit hátrább szerepelek, többet kell védekeznem, ritkábban érek a kapu elé. Amikor még az utánpótlásban játszottam, gyakran futballoztam ezen a poszton, nem új számomra a szerepkör. Három meccs van hátra, jó lenne végre gólt, gólokat szereznem, mert ezzel adós vagyok. Foglalkoztat, zavar a gólképtelenség, de nem görcsölök rá, attól csak rosszabb lesz. Túl sok helyzetem sem nekem, sem a csapatnak nincs, ezért is vagyok mérges, hogy Nyíregyházán kihagytam a tizenegyest. Bízom bent, ha a csapatnak megy a játék, nekem is könnyebb dolgom lesz.

A jó formában lévő Radó Andrást nehéz megállítani. Fotó: Unger Tamás

- De szegény embert az ág is húzza, legutóbb, az MTK ellen rögtön a meccs elején kaptunk egy gólt, aztán hiába volt két-három ziccerünk, mind kimaradt. Mostanában semmi sem megy be. Noha 3-0-ra kikaptunk a fővárosiaktól, az első félidő rendben volt, a második második része már kevésbé. Úgy számolom, a ősszel hátralévő bajnokikon – Puskás Akadémia, Újpest, Kecskemét – minimum négy pontot kell összegyűjtenünk ahhoz, hogy legalább a kiesőhelyről elkerüljünk. Szoros a mezőny, egy győzelemmel nagyot lehet ugrani a tabellán Nyilván minden meccsen győzni akarunk, ám közben nem árt, ha reálisan gondolkodunk. Ami a jövőmet illeti, sokszor nyilatkoztam már ezzel kapcsolatban, most nem szeretnék. Egyelőre csak az előttünk álló három meccsre koncentrálok, mással nem foglalkozom - zárta szavait Radó András.

Radó András legutóbbi bajnoki gólja. Április 26. Haladás-Mezőkövesd 1-0

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!