Haladás

2014.08.11. 13:44

Rózsa Dániel a válogatott keretben

Az Európa-bajnoki selejtező sorozatra készülő magyar válogatott itthon játszó labdarúgói Telkiben készülnek a hét első két napján. A keret tagja Rózsa Dániel is.

mlsz.hu

Pintér Attila szövetségi kapitány az új idényben először hívta össze az A-válogatott keretének itthon játszó labdarúgóit egy kétnapos összetartásra. Hétfőn és kedden is két-két edzés szerepel a programban Telkiben, a gyakorlásokon 23 játékos vesz részt. 

- Továbbra is nagy jelentősége van a válogatott összetartásoknak, az eddigi meccseinken ugyanis bebizonyosodott, hogy a játékosoktól csak azt tudjuk számon kérni a pályán, amit előtte alaposan begyakoroltunk velük az edzőtáborozások során - mondta az összetartás első napján az mlsz.hu-nak Pintér Attila. - Nyakunkon vannak az Eb-selejtezők, egyre kevesebb időnk van hátra ahhoz, hogy a téli, törökországi edzőtáborozás során elkezdett munkát befejezzük, és valamennyi taktikai variációt átvehessük a csapattal. Tegnap kint voltam a Ferencváros stadionavatóján, egészen remek hangulatú mérkőzés volt, biztos vagyok benne, hogy Észak-Írország ellen legalább ilyen hangulatban meccselhet a csapat szeptember 7-én.

A keretbe behívott három kapus egyike Rózsa Dániel, a Haladás hálóőre.

A válogatott kerete:

Kapusok: Balogh János (Nyíregyháza), Dibusz Dénes (Ferencváros), Rózsa Dániel (Haladás)

Védők: Heffler Tibor (MVM Paks), Fiola Attila (MVM Paks), Litauszki Róbert (Újpest FC), Lipták Zoltán (Győri ETO), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (DVTK), Lang Ádám (Győri ETO), Völgyi Dániel (Győri ETO)

Középpályások: Balogh Balázs (Újpest FC), Sándor György (Videoton FC), Nagy Gábor (Újpest FC), Vécsei Bálint (Budapest Honvéd), Kovács István (Videoton FC), Koman Vladimir (csapat nélkül)

Támadók: Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Varga Roland (Győri ETO), Simon Krisztián (Újpest FC), Rudolf Gergely (Győri ETO), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Priskin Tamás (Győri ETO)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!